2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Rezidenseket köszöntöttek a Szent Rafael Kórházban

2023. október 24. kedd, 18:03
Szerző, fotó: V.Zs.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is köszöntötték a rezidenseket a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban. A szakorvosjelölteket Dr. med.habil. Gasztonyi Beáta PhD főigazgató és Dr. Lupkovics Géza PhD orvos-igazgató köszöntötte, majd a megjelentek emléklapot vehettek át.

16 új rezidens kezdte meg a munkát

Elhangzott, 16 új rezidens kezdte meg munkáját a zalaegerszegi kórházban, biztosítva ezzel az orvosi utánpótlást. Az elmúlt évben is több mint hatvan fiatal kezdett az intézményben. A találkozón – melyen valamennyi kezdő orvos nem tudott részt venni – a kórház menedzsmentje is bemutatkozott. A beszélgetés során szóba került az ellátás fontossága, a rezidensek feladatai és az orvosi szakma nehézsége.

A tanulás és az okítás mellett fontos a közösség formálása is. A város számtalan szabadidős programot biztosít, így van lehetőség közös kikapcsolódásra, egymás megismerésére – hangzott el. 

Megtudtuk: a 16 rezidensből hatan kezdtek a radiológián, hárman a csecsemő-és gyermekosztályon. Két-két rezidenst fogadott a belgyógyászat, valamint az aneszteziológia és intenzív terápia, továbbá egy-egy rezidenssel erősödött a pulmonológia, a fül-orr gégészet és a neurológia orvosteamje. Attól függően, hogy ki milyen szakmát választ, még 4-5 évet kell tanulnia, mire szakorvos lesz belőle. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK