Vezető hírek
Látogatás a járműipari tesztpályán
A 45 milliárd forintból megvalósuló beruházás célja, hogy az önvezető és elektromos járművek tesztelésére alkalmas környezetet alakítsanak ki. A kétszer kétsávos gyorsforgalmi okos út ezt támogatandóan épül Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között 170 milliárd forintból, vázolta fel a beruházásokat Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos köszöntőjében.
A járműipari tesztpálya létesítésének indokáról Simon Péter, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. üzletágvezetője beszélt. Elhangzott, hogy az újfajta technológiák kutatás-fejlesztésének kívánnak teret adni ezáltal, nemcsak a nagy autóipari beszállítók, hanem a kis- és középvállalkozások számára. Az autóipar humánerőforrás hiányára reagálva, ez év szeptemberétől az autonóm járművek fejlesztéséhez kapcsolódóan két angol nyelvű mesterképzés indul az ELTE-n és a Budapesti Műszaki Egyetemen, amelyekre külföldi diákok is jelentkezhetnek. Az előkészítés alatt álló magyar nyelvű tesztmérnök képzésnek a Pannon Egyetem zalaegerszegi intézete ad majd helyet.
Testvérvárosok polgármesterei ismerkedtek a város legnagyobb fejlesztésével
A járműiparban jelenleg az önvezető autók fejlesztése a legjelentősebb terület, melyek nagy többsége elektromos meghajtású lesz. A zalaegerszegi tesztpályán megépülő, utakat, kereszteződéseket, körforgalmakat, épületeket tartalmazó Smart City valós körülményeket biztosít majd tesztelésükhöz. Ez az okos város egyik egyedülálló eleme a próbapályának, melyhez hasonló csak Amerikában Michiganben van, mondta el egyebek mellett.
Piotr Przytocki, lengyelországi Krosno polgármestere érdeklődésünkre úgy vélekedett, csodálatos, hogy mertek ekkorát álmodni, egyúttal meggyőződése, hogy a beruházásnak nemcsak Zalaegerszeg, de régió számára is nagyon sok haszna lesz. Ahogy hallotta, csupa fiatal szakember fog dolgozni a tesztpályán, ami főleg azok számára lesz természetes, akik most születnek. Mivel hatalmas összegű fejlesztésről van szó, megvalósításához okos vezetésre és jó gazdasági irányításra van szükség, emelte ki.
Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere, aki maga is autómérnök, azt mondta, Erdélyben is nagy igény mutatkozik a korábban nem nagyon megbecsült műszaki mérnökökre. Az őket is érintő kivándorlásra utalva úgy fogalmazott, a Magyarországon induló képzésekben azért is lát nagy lehetőséget, mert megállíthatja fiataljaikat. A járműipari tesztpálya pedig a jövő technológiáit hozza közelebb, miután itt, az egyetemeken szerzett tudás párosulhat a gyakorlattal, vélekedett.
A testvérvárosok küldöttségét Balaicz Zoltán polgármester is köszöntötte a prezentáción, melyet követően megtekintették a tesztpálya épülő elemeit a kisbuszokból.
Zalaegerszeg is betársul a tesztelésbe, hiszen a próbapálya mellett a városban is megjelennek az önvezető járművek. A kutatás-fejlesztés harmadik fázisában hazai és nemzetközi közutakon is közlekednek, Zalaegerszeg, Győr és Budapest, valamint Zalaegerszeg, Graz, Maribor és Lendva testvérváros között. A polgármester azt mondta, a többi testvértelepülés számára is nyitott a lehetőség a járműipari tesztpályához kapcsolódó gazdasági együttműködésekre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben