2024.12.03., kedd - FerencZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Az aluljáró is megújul a Kosztolányi utca fejlesztésével

2024. augusztus 07. szerda, 19:04
Szerző: -pet-; Fotó: pP
A nyári hónapokban több helyszínen közműrekonstrukciós munkák és útfejlesztések folynak Zalaegerszegen. A beruházások forgalomkorlátozásokkal, terelésekkel járnak és sok figyelmet, valamint türelmet igényelnek az arra közlekedőktől.

A zalaegerszegi útépítésekről Bali Zoltánt kérdeztük

Az egyik legnagyobb és leglátványosabb változást hozó projekt a Kosztolányi utca kétirányúsítása. A fejlesztés most zajló második üteme a Baross-liget környezetét érinti. A munkák végeztével teljesen megváltozik majd a kórház és a rendelőintézet megközelítése. A Hunyadi utca lezárásáról, a beruházás jelenlegi állapotáról és a várost érintő nagyobb közmű- és útfejlesztésekről Bali Zoltán alpolgármestert kérdeztük.

A Hunyady utcában még folynak a munkálatok

- Néhány héttel ezelőtt a Hunyadi utcát lezártuk az autós forgalom elől, hiszen megkezdődtek a Kosztolányi utca kétirányúsításának második üteméhez kapcsolódó kivitelezési munkálatok. A Hunyadi utca környékén közműrekonstrukció történt, illetve egy nagyobb átmérőjű csapadékcsatorna készült. Ez a Göcseji út felől vezeti el a csapadékot az avasárokba. Az új csövet a szakembereknek át kellett sajtolni a vágánytöltés alatt, ami komoly technikai kihívást okozott, de sikerült végezni a feladattal – mondta az alpolgármester. – A közművesítés ezzel lezárult a térségben, most a szegélyezés zajlik, a tervek szerint pedig augusztus 26-tól ismét használhatják az autósok a Hunyadi utcát.

Hozzátette: a történet ezzel természetesen nem ér véget, mert augusztus végén több kivitelezési munka is indul a kétirányúsítás kapcsán. Megkezdődik például a kórház előtti új buszöböl kialakítása. 

Teljesen átépül a Kosztolányi úti gyalogos aluljáró (Korábbi felvétel)

- Ez azt a célt szolgálja, hogy akik a Göcseji út irányából busszal érkeznek, és a kórházba tartanak, ne a Béke-ligetből kelljen átsétálniuk az egészségügyi intézménybe. Vagyis az Éva presszó és a Béke-ligeti buszmegálló közé beékelődik még egy megállóhely, mégpedig a kórház főbejárata elé. Sőt, később a Baross-liget észak-keleti oldalán is létesül egy új buszöböl. Augusztus végétől kezdik el építeni a járdát és az új térkőburkolatot a Zrínyi utca rendelőintézet melletti szakaszán, és szintén augusztus 27-én indul a Béke-ligeti aluljáró átépítése. Egy teljesen új, akadálymentes gyalogos aluljáró létesül, modern világítással.

Bali Zoltán úgy fogalmazott: a közlekedés kétirányúsításán túl az is nagyon fontos, hogy a fejlesztéssel biztonságosan juthassunk el a kórházba és a rendelőintézetbe; lassított forgalommal, jól megközelíthető parkolókkal. Emellett a buszok és a gyalogosok is balesetmentesen közlekedhessenek a kórház környezetében.

A rendelőintézet mellett is dolgoznak a szakemberek

Kérdésünkre, hogy a kétirányúsítás okoz e változást a kórház környékének zöldövezeteiben, az alpolgármester azt felelte, hogy az új buszöböl miatt a református templom mellett valóban kivágtak néhány fát. Azonban a buszmegálló kialakítása után parkosítást végeznek a szakemberek, így a templom és a kórház bejárata között fákat ültetnek. A Baross-liget faállományát nem érinti a beruházás. Létrehoznak viszont egy gyalogos sétányt a parkon át, ami a rendelőintézetet köti össze a liget mellett épülő, új Zrínyi úti buszmegállóval.

A teljes projekt várhatóan 2025 tavaszán zárul, de már előtte működésbe lép a liget körüli új közlekedési rend. Erről igyekeznek minden lehetséges fórumon tájékoztatni a lakosságot.

A városban zajló többi útépítésről az alpolgármester úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzat és az E.ON összehangolt projektjeinek keretében folyik a Kisfaludy utca és a Kazinczy tér felújítása.

A Kazinczy téren az E.ON végez gázvezeték-rekonstrukciót

-  A Kisfaludy utcában az Ady utca – Kossuth utca szakasz teljes egészében az önkormányzat támogatásával újul meg. Az 1960-as években létesült ivóvíz- és szennyvízvezeték cseréje megtörtént. Most az E.ON a gázvezetéket is kicseréli, ezt követi az útburkolat helyreállítása, mely szintén önkormányzati forrásból valósul meg. Az utca Ady utca – Mártírok utca közötti szakaszán zajló munkákat viszont teljes egészében az E.ON finanszírozza. Itt gázvezetékcsere zajlik, majd a cég helyre is állítja az útburkolatot. Az önkormányzat ezen a szakon viszont szeretne az Ady-iskola előtt egy K+R (kiss and ride) parkolót kialakítani. Enyhítve ezzel az tanítási időszak parkolási problémáin.

A Kisfaludy utca Mártírok-és Ady utca közötti szakaszán is az E.ON végzi a munkát

A Kazinczy téren szintén az E.ON végez gázvezeték-rekonstrukciót, ami már egy többéves, szakaszokban zajló munka egyik állomása. A Hock János úttól haladnak a belváros felé, évről évre megújítva egy-egy szakaszt. A munkálatok után a burkolat helyreállítását, aszfaltozását a cég vállalta. Az önkormányzat itt az érintett buszöblök, felállósávok újratérkövezését végzi el – tette hozzá. Bali Zoltán azt is elmondta, hogy a Köztársaság úton is tartanak még az építkezések, három helyszínen. A leglátványosabb változás a Hegyalja – Átalszegett utca csomópontnál lesz. Itt egy buszközlekedést segítő ívkorrekciót hajtanak végre.

A Köztársaság úton három helyen is dolgoznak

Az útfelújításokkal a legtöbb helyen végeznek a szeptemberi iskolakezdésre, ez alól a Kisfaludy utca Ady utca – Kossuth utcai szakasza a kivétel, ami csak szeptember közepére készül el. A fejlesztések ősszel sem állnak le, szeptember végétől ugyanis szintén az E.ON-nal közösen elkezdődik a Petőfi utca Tüttőssy – Kossuth utca közötti szakaszának gázrekonstrukciója, és az ehhez kapcsolódó burkolatépítési munkák.
 

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK