Városfejlesztés
közélet
Értékteremtés összefogással és becsülettel elvégzett munkával
Néhány nap múlva itt a karácsony, ami azt is jelzi, hogy hamarosan újabb esztendőt hagyunk magunk mögött. Ideje tehát a számvetésnek, érdemes visszapillantani 2023-ra, hogy a mindennapokból hátralépve objektívebb képet kapjunk az elmúlt hónapok történéseiről. Balaicz Zoltánt, Zalaegerszeg polgármesterét arra kértük, összegezze, miként teljesített a város 2023-ban.
köztér
Tavasszal építik vissza a Mérlegházat
Elkezdődött a zalaegerszegi piaccal szomszédos Mérleg tér fejlesztése, melynek részeként visszaépítik a 2011-ben elbontott Mérlegházat is. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Balaicz Zoltán polgármester és Böjte Sándor Zsolt önkormányzati képviselő.
köztér
Forgalmirend-változás a zalaegerszegi Ady utcában
Zalaegerszegen a belváros egy újabb utcája újul meg hamarosan, hiszen 2023. augusztus 7-től, két szakaszban immár a befejező munkálatok kezdődnek, ezzel a végéhez közeledik az Ady utca felújítása.
köztér
Járdafelújítás a Lépcsősor utcában
Felújítják a Göcseji útról a Lépcsősor utcára felvezető járdát, amely a Kertváros és a Landorhegyi városrészek egyik összekötő útja. Rekonstrukciójára bruttó 8,5 millió forintot fordít Zalaegerszeg önkormányzata.
gazdaság
Zalaegerszeg választ ad a kihívásokra
Zalaegerszeg elmúlt esztendejét értékelte és a 2023-as évre vonatkozó terveit ismertette évindító sajtótájékoztatón prof. dr. Palkovics László elnök, vezérigazgató, Vigh László országgyűlési képviselő, dr. Sifter Rózsa főispán és Balaicz Zoltán polgármester. A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya fogadóépületében tartott rendezvényen elhangzott, Zalaegerszegen idén közel 14 milliárd forint értékben fejeződnek be beruházások, és csak a TOP Plusz Programot nézve mintegy 7 milliárd forintból indulnak újabb fejlesztések.
interjú
Mozgalmas esztendőt hagy maga mögött Zalaegerszeg
Év végén, az új év közeledtével érdemes visszatekinteni a magunk mögött hagyott időszakra, hiszen a számvetés segít abban, hogy a mindennapokból hátra lépve objektívebb képet kapjunk az elmúlt hónapok történéseiről. Balaicz Zoltánt, Zalaegerszeg polgármesterét arra kértük, összegezze, miként teljesített a város az újabb, váratlan kihívásokkal teli évben.
civil
A városfejlesztésről, városképről értekeztek
Másfél évnyi kényszerpihenő után ismét ülésezett a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. A Tudomány és Technika Házában rendezett találkozón az elmúlt időszak városépítészeti fejlesztéseiről értekeztek. A megjelenteket Czeglédy András, az egyesület elnöke köszöntötte.
Hegyi utakat újítottak fel
Az arányos városfejlesztés program keretében két útfelújítás fejeződött be Zalaegerszegen önkormányzati forrásból, ami a csácsi városrészben a Peteli-hegyi út egy szakaszát, valamint a gálafeji Cédrus utcát érintette. Ez utóbbi rekonstrukciójához az ott élők is hozzájárultak.
közélet
2022 tavaszán nyithat az uszoda
Elérte az 50 százalékos készültségi fázist a zalaegerszegi uszodaépítés. A beruházás aktuális állapotát helyszíni szemlén tekintették meg az érintettek. Az előrehaladását jól jelzi, hogy néhány hete már láthatóak azok a kék színű homlokzati panelek, melyek az épület és az utcakép hangulatát is meghatározzák majd a jövőben.
közélet
Utak újulnak meg, kerékpárutak épülnek
2024-ig Zalaegerszeg 869 útjából 71 újulhat meg a Kovács Károly városépítő programban. A jelentős számú rekonstrukció a 15 évre szóló útfejlesztési program első ütemeként valósulhat meg, mégpedig a közművekkel együtt. Az utak, járdák minőségében ugyanis tartós és hosszú távú eredményt csak is a föld alatti és a földfelszíni munkák összehangolásával lehet elérni, bocsátja előre Bali Zoltán alpolgármester.
közélet
Évértékelő beszélgetés Balaicz Zoltán polgármesterrel
Egy évvel ezelőtt, 2019 október 13-án voltak az önkormányzati választások. Az ott elért eredmény, a mintegy 70 százalékos támogatottság olyan bizalom volt felém, ami erőt adott a következő évek munkájához – fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester, amikor felidéztük az akkori programismertetőjének néhány elemét, és a Szerződés a zalaegerszegiekkel dokumentumot, melynek figyelembevételével végzi munkáját a képviselőtestület.
köztér
Tisztasági fürdőből több funkciós uszodakomplexum
Zalaegerszegi Tisztasági Fürdő és Fedett Uszoda néven nyitotta meg kapuit 1969. szeptemberében a Göcseji úton lévő városi uszoda. A tisztasági fürdő elnevezés ma már talán megmosolyogtató, ám abban az időben e téren is hiányt pótló volt az intézmény.
közélet
Új fényben a Kvártélyház
Befejeződött a Kvártélyház, és a hozzá szervesen kapcsolódó levéltári épület felújítása. A részletekről fénypróbával egybekötött sajtótájékoztatón számolt be a városvezetés.
interjú
Lenti lendületes fejlesztésben
Idén ünneplik Lenti várossá nyilvánításának 40. évfordulóját. A város gazdasági életében jelentős visszaesést okozott a rendszerváltás időszakában a laktanya bezárása, illetve az olajipar fokozatos megszűnése. Mostanság az üdülőhely és a kistérség számára a legfontosabb bevételi forrást egyre nagyobb mértékben az idegenforgalom jelenti. A szlovén, osztrák és horvát határ közelsége komoly gazdasági lehetőségeket rejt: a határok jelképessé válása nyomán megélénkült a kereskedelmi és turisztikai tevékenység a térségben.
interjú
Lenti idén is belehúzott
Lenti III. és IV. számú háziorvosi körzet rendelőinek külső, belső fejlesztésére, átalakítására, korszerűsítésére 58 millió forint támogatást nyert. Megtörtént a belső átépítés, funkcionális átalakítás, akadálymentesítés, a fűtési rendszer korszerűsítése, külső hőszigetelés, nyílászárók cseréje, sor került orvosi és egyéb eszközök cseréjére, újak beszerzésére, a helyiségeket új bútorokkal rendezték be.
közélet
Lentiben az ősz is sikertörténet
Elektromos kisautót, személyautót és elektromos hajtású kerékpárt is bemutattunk az E-via napon, illetve a jövő környezetbarát közlekedési lehetőségeit ismertető konferenciát is szerveztek Lentiben.
Városszemle kerékpárral
A város és a megye vezetőit hívta közös kerékpáros túrára Vigh László országgyűlési képviselő, hogy öt érintett helyszínen megtekintsék a még zajló vagy már befejezett beruházásokat.
köztér
Korhű felújítások a zónán belül
Az esztétikus lakókörnyezet kialakítását és a régi épületek korhű felújítását is szolgálja a közgyűlés által év végén elfogadott Településképi Arculati Kézikönyv, és a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet.
közélet
Újévköszöntő Keszthelyen
Az egyházak és a helyi önkormányzat képviselői, a térségi települések polgármesterei, hatóságok, hivatalok, intézmények, civil szervezetek vezetői, a város életében meghatározó vállalkozások kaptak meghívást a Balaton Színház Simándy-termében rendezett hagyományos újévköszöntő polgármesteri fogadására, Keszthelyen.
interjú
Zalaegerszeg: továbbra is lendületben
Új óvoda épült, oktatási, szociális intézmények, orvosi rendelők korszerűsödtek, és számtalan munkahelyteremtő beruházás létesült a lassan mögöttünk hagyott esztendőben: az idei és a 2018-ra áthúzódó fejlesztések nyomán legalább 800 új állással számolhat a város, derült ki Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere szavaiból, akit az idei év összegzésre kértünk.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Becze József polgármester (1), Idősek karácsonya (2), Szavazás (4), Szabadidő (43), Kapolcs (4), Gyenesdiási Fénykereszt Körtúra (1), Kármelita Bazilika (1), Süsü, a sárkány (2), Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI (79), Szivárvány téri Tagóvoda (1), Viruló Kert Baráti Egyesület (1), Klassz a pARTon! (3), Önkéntes tűzoltók (2), Magyar Kerékpáros Szövetség (1), Bazita (14), Kövesdi Szilárd vezérigazgató (1), Várak Kastélyok (2), I. Egerszegi Palántafesztivál (2), Havasi Bálint múzeumigazgató (28), Bolemányi János Emléktorna (1)
1-20 21-40