rockopera
![40 éves a VMK – az István a királlyal ünnepeltek 40 éves a VMK – az István a királlyal ünnepeltek](/img/2215_7048_istvan_kiraly_1.jpg)
kultúra
40 éves a VMK – az István a királlyal ünnepeltek
Kezdetben még landorhegyi művelődési házként emlegették, aztán mire megépült, már nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal inkább a város művelődési központja lesz. Negyven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a VMK, mai nevén Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ. Az 1981. novemberi avatást egy szintén 1981-ben indult történettel, mégpedig az ország egyik legismertebb rockoperájával, az István, a királlyal ünnepelték.
![Az „István, a király” diák változatban, egerszegi döntőssel Az „István, a király” diák változatban, egerszegi döntőssel](/img/2215_3814_mira_2_ki.jpg)
hanghatás
Az „István, a király” diák változatban, egerszegi döntőssel
Az „István a király iskolába megy”, azaz a rockopera gyerekszereplőkkel való előadására hirdetett országos válogató három legjobbja között van Réka szerepében Mrakovics Míra, az Eötvös-iskola hatodik osztályosa. Zala megyéből egyetlen indulóként pályázott a szép hangú lány, és 53 társával mérte össze tudását Zalaegerszeg újabb büszkesége.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Keresztes Zsuzsa keramikus, szobrász, (1), ÉREM- ÉS BÉLYEGGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ (7), Útépítés (9), Botfai körforgalom (3), Művészeti tábor (6), Alapfokú Művészeti Iskola (1), Autóipar (7), Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ (318), Somogyi Péter sportlövő (1), Andráshida, Iskola utcai játszótér (5), TeTedd! környezetszépítő akció (1), magyar népmese (7), DM üzlet (1), Rohammentő (1), Dús László (3), STRANDKÖNYVTÁR (2), Jazz (67), Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (1), Gasztronómiai Seregszemle (10), Kispályás labdarúgó kupa (2)