koncert
hanghatás
Ismét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz téren
Csordulásig telt, sőt túl is csordult a zalaegerszegi Dísz tér a negyedik Filmzeni koncert közönségétől július 6-án. A program méltó volt a nagy érdeklődésre, ha két szóval kellene jellemezni: „Mamma Mia!”
![Filmzenei koncert a zalaegerszegi Dísz téren Filmzenei koncert a zalaegerszegi Dísz téren](/img/2215_7910_filmzenei_1.jpg)
hanghatás
Filmzenei koncert a zalaegerszegi Dísz téren
Idén is megrendezik Zalaegerszegen az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Filmzenei koncertet. Az eseményre július 6-án este kerül sor a Dísz téren. A filmzenei koncert keretében a helyi tehetséges fiatalok is fellépnek; legyen szó a Pálóczi Horváth Ádám Zeneiskola és a Liszt-iskola növendékeiről, vagy szólista énekművészekről.
hanghatás
Szájdoboló művész járt Nagykutason
Különleges színházi produkciót láthattak a nagykutasiak a közelmúltban a faluház melletti szabadtéri színpadnál. Fekete János „Jammel” szájdoboló művész egy egész zenekart és a mindennapi élet zajait adta elő, csupán szájjal keltett hangokkal.
hanghatás
Szívből muzsika a könyvtárban
„Szívből szóló muzsika” címmel a Pálóczi AMI tanárai adtak egyórás koncertet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár rendezvénytermében február 10-én. A közelgő Valentin-naphoz válogattak romantikus zenéket.
![Hanukai klezmer koncert a zsinagógában Hanukai klezmer koncert a zsinagógában](/img/2215_73_hanuka_2.jpg)
közélet
Hanukai klezmer koncert a zsinagógában
Hanukai zenés estre várta az érdeklődőket a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség. A rendezvénynek az egykori zsinagóga, vagyis a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem adott otthont.
![Karácsonyi nagykoncert a Piramis zenekarral Karácsonyi nagykoncert a Piramis zenekarral](/img/2215_5048_piramis_1.jpg)
hanghatás
Karácsonyi nagykoncert a Piramis zenekarral
A lassan 50 éve alakult legendás Piramis együttes legnagyobb slágereit hallhatja a közönség ezen az estén. A program érdekessége, hogy ez a formáció ebben a felállásban még soha nem játszott Zalaegerszegen.
![Kránitz Tóni 60 - koncert és kiállítás Kránitz Tóni 60 - koncert és kiállítás](/img/2215_3083_kranitz_toni_ki.jpg)
hanghatás
Kránitz Tóni 60 - koncert és kiállítás
Szájharmonika kiállítással és akusztikus koncerttel ünnepli idei 60. születésnapját a Shabby Blues Band frontembere, Kránitz Tóni.
civil
Hetvenöt év után Zalai Mária Kongresszus
75 évvel ezelőtt, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek (egykori zalaegerszegi apát), kezdeményezte kanadai mintára 1947-48-ban az egyházi Boldogasszony évet, a hívők lelkületének megerősítésére. Ennek keretében 1948. szeptember 7-8-án, Kisboldogasszony napjához kapcsolódva Zalaegerszegen Mária-Kongresszust szerveztek.
hanghatás
Filmzenei koncert, minőségi program
Az Érték és Minőség Nagydíjjal elismert Vadpörkölt és Borfesztiválon belül nívós ínyencség a kiemelt érdeklődéssel kísért a filmzenei koncert. A kétórás hangverseny végén állva tapsolva köszönte meg az egész teret betöltő közönség a zenei élményt.
![Cseh Tamás emlékest lesz a Korona Szalonban Cseh Tamás emlékest lesz a Korona Szalonban](/img/2215_3808_csehtamas.jpg)
hanghatás
Cseh Tamás emlékest lesz a Korona Szalonban
"Átlátszó víz legyen" címmel Cseh Tamásra emlékeznek a zalaegerszegi Korona Szalonban szeptember 23-án, 18 órától.
![Nagyszabású szabadtéri koncert Nagyszabású szabadtéri koncert](/img/2216_5514_aug19_21_csacs_kocncert_1a.jpg)
pódium
Nagyszabású szabadtéri koncert
Az államalapítás ünnepének előestéjén ezúttal is zenei különlegességgel várják Zalaegerszeg polgárait a csácsbozsoki Szent István-szobornál tartandó megemlékezésen. Két évvel ezelőtt az István a király rockoperát tekinthette meg a közönség. Idén, augusztus 19-én szombat este Tolcsvay László és Tolcsvay Béla Magyar Mise című rockoratóriuma csendül fel, hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.
hanghatás
Kamarakoncert a Dísz téren
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának 13 művésze adott szabadtéri kamarakoncertet július első vasárnapján a Dísz téren.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Oktatóépület (1), Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók (2), Strandok Éjszakája (8), Gyereknap (30), Horvátország (4), Adventi vásár (12), 50 éves jubileum (5), Kézműves sörömök várnak (1), Kerámia utca (3), Müller Imre festőművész (4), Jótékonysági Golf Fesztivál (1), MENDELSSOHN KAMARAZENEKAR (1), Letenyei MEDOSZ (1), Család, anyaság, szeretetnyelv (4), Dömötör Csaba miniszterhelyettes (2), Sauska Pincészet (1), Művészet és Technika (1), Thúry György Múzeum (30), Újévi fogadás (13), Tornyos Ágnes programkoordinátor (1)