2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

kiállítás

A rongy-képész harmóniája
kultúra

A rongy-képész harmóniája

Keresztes Zsuzsa keramikus, szobrász, rongy-képeiből nyílt kiállítás november derekán a Balaton színház Básti-termében.
Ahogy már nem látjuk
egyszervolt

Ahogy már nem látjuk

Október végéig látogatható a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban az a korabeli, és napjaink fotóiból készült tárlat, mely a város történetét idézi fel néhány tabló segítségével.
Egyedi ékszerek és UV-festmények

Egyedi ékszerek és UV-festmények

Bánfalvi Rita zalaegerszegi ékszerész és Kő Ferenc budapesti festőművész különös alkotásaiból látható tárlat október 10-ig a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
A Holt-tengeren innen és túl
kortárs

A Holt-tengeren innen és túl

Idős kora miatt ugyan az alkotó nem vett részt személyesen a tárlatnyitón, jellegzetes művei azonban szeptember elejéig megtekinthetők a Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben. Dan Reisinger magyar származású izraeli grafikusművészről van szó, akinek „Holt-tengeren túl” címmel nyílt kiállítása a zsinagógában.
GébArt 2017

GébArt 2017

Péntek este került sor a XXVI. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállítására. Az idei alkotótáborban - melyet Budaházi Tibor festőművész vezetett - hat képzőművész vett részt. Zalaegerszeget ezúttal Szényi Zoltán festőművész képviselte. A zárókiállítást P. Szabó Ernő művészettörténész nyitotta meg.
A fény régészete tárlat
kultúra

A fény régészete tárlat

A Balatoni Múzeumban február derekáig láthatták az érdeklődők a nemzetközi együttműködés égisze alatt született kiállítást, amely az új kutatási eredmények tükrében lengyel, cseh, szlovák és magyar közgyűjtemények őskori kulturális örökségét mutatta be.
Keszthely históriája – Várostörténeti tárlat
egyszervolt

Keszthely históriája – Várostörténeti tárlat

„Elődeink magasra tették a lécet… Meg tudod ugrani? Te mit teszel a településedért?” – ez az önvizsgálatra utaló tükörfelirat az utolsó tárgyi emléke a Balatoni Múzeum várostörténeti kiállításának, amit a közelmúltban nyitottak meg. A kronologikus rendben vezetett időutazásra szeptember 10-éig várják az érdeklődőket.
Diákokat vár az ÁVH áldozatainak emlékhelye
oktató

Diákokat vár az ÁVH áldozatainak emlékhelye

Múzeumpedagógiai szakmai napot hirdetett „Hallottad –e hírét..?” címmel a Göcseji Múzeum, a közelmúltban nyílt, az ÁVH áldozatinak emlékére létrehozott állandó kiállítás helyszínén.
Népművészet és reformáció
népies

Népművészet és reformáció

Regionális népművészeti kiállításnak ad otthont egy hónapon át a zalaegerszegi református templom Kálvin terme. A tárlat témája az 500 éves reformáció öröksége, mely a kézműves alkotásokban köszön vissza.
Óda a termékenységhez
kortárs

Óda a termékenységhez

Növényi, vagy emberi formákat látunk; maghasadást, vagy női szerveket? Nem mindig egyértelmű. Király Ferenc szobrászművész életműve azonban egyfajta óda a termékenységhez – legalább is e szavakkal összegezte dr. Kostyál László művészettörténész a lendvai alkotó munkásságát.
Király Ferenc tárlata a VMK-ban

Király Ferenc tárlata a VMK-ban

A Lendván élő Király Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásaiból nyílt tárlat május 26-án, a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A kiállítást dr. Kostyál László művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.A tárlat június 24-ig látogatható.
Kiállítás a 60 éves Kertvárosról
egyszervolt

Kiállítás a 60 éves Kertvárosról

Jubilál idén Zalaegerszeg, az első írásos említésének 770. évfordulója kapcsán. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Apáczai Tagkönyvtárában szerették volna, ha ennek az ünnepnek a része a Kertváros létrejöttének 60. évfordulója is. A kezdetektől napjainkig tartó emlékidézés többségében fotókból álló kiállítás, amely egy hónapig látogatható.
Időutazás a legszebb tárgyakkal
klasszik

Időutazás a legszebb tárgyakkal

Csupa régiség, és mégis újdonság. Vagyis csak majdnem, hiszen azért néhány kortárs mű is bekerült a repertoárba. Jórészt azonban a régebbi korok tárgyaiból áll össze a Göcseji Múzeum újonnan nyílt időszaki kiállítása.
Lakóhelyem Arckönyve – a gyerekek szemével
kortárs

Lakóhelyem Arckönyve – a gyerekek szemével

A Zala Megyei Kormányhivatala „Lakóhelyem Arckönyve” című rajz- és fotópályázatára az alsó tagozatos tanulók 173 nyújtottak be, a felső tagozatosok 66, a középiskolások 12 rajzot illetve festményt nyújtottak be. A fotó- és videókategóriában szintén 12 pályamű érkezett be.
Komoly művek vidám gyerekrajzokon
oktató

Komoly művek vidám gyerekrajzokon

A kisebbek terveznek, a nagyok meg a „kivitelezést” végzik; per pillanat ez a munkamegosztás az Ady-iskola rajztagozatos alsósai, valamint a nyolcadikosok és a művészeti gimisek között. Legalább is azoknál a diákoknál, akik részt vesznek a Nemzeti Tehetség Program pályázatán.
Ellentétek harmóniája - új tárlat a zsinagógában

Ellentétek harmóniája - új tárlat a zsinagógában

Müller Imre zalaegerszegi születésű, jelenleg Malagában élő ékszerész, autodidakta festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A tárlatot Fekete György, az MMA elnöke és Szabolcs Péter szobrászművész nyitotta meg.
Ötvös-precizitás a képeken
kortárs

Ötvös-precizitás a képeken

Ellentétek harmóniája címmel nyílt új tárlat a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Müller Imre zalaegerszegi születésű, jelenleg Malagában élő ékszerész, autodidakta festőművész mutatkozik be a következő hetekben régebbi és újabb alkotásaival.
Betyárok és betyárélet Zalában
egyszervolt

Betyárok és betyárélet Zalában

A fenti címmel nyílt május közepéig látogatható időszaki tárlat a keszthelyi Balatoni Múzeumban. A nagykanizsai Thúry György Múzeum és a Balatoni Múzeum közös kiállítása a ma is vonzó, kalandosnak képzelt, valóságosan inkább tragikus betyársorsok oldaláról mutatja be, hogy a katonáskodás, annak kikerülése, a viszontagságos és a sokféle formában, tartalommal megjelenő betyárkodás milyen szoros kapcsolatban, kölcsönhatásban volt egymással a 18-19. században.
Művészet volt adysok szemszögéből
kortárs

Művészet volt adysok szemszögéből

Egy rendhagyó osztálytalálkozó keretében tizenhárom volt adys diák több mint száz alkotásából nyílt tárlat a Móricz Galériában, Zalaegerszegen. A 2008-ban érettségizett fiatalokat az inspirálta a bemutatkozásra, hogy az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tavaly ünnepelte a falai közt zajló művészetoktatás 25. évfordulóját.
A sötétben látás tapasztalata
civil

A sötétben látás tapasztalata

Egy nem mindennapi interaktív utazáson vehettek részt mindazok, akik időben regisztráltak a Keresztury VMK-ban megrendezett Láthatatlan kiállításra. „Képzeld el, hogy kialszik minden fény…”- hirdette a plakát. S valóban, a bemutató jó része teljes sötétségben zajlott, ahol a szemen kívül minden más érzékszerv kiélesedik.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220