Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ

kultúra
40 éves a VMK – az István a királlyal ünnepeltek
Kezdetben még landorhegyi művelődési házként emlegették, aztán mire megépült, már nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal inkább a város művelődési központja lesz. Negyven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a VMK, mai nevén Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ. Az 1981. novemberi avatást egy szintén 1981-ben indult történettel, mégpedig az ország egyik legismertebb rockoperájával, az István, a királlyal ünnepelték.
életmódi
Trükkök az egészségért
„Trükkök az egészségért” címmel kineziológiáról szóló előadást hallgathattak meg a Keresztury VMK-ban az érdeklődők. A program a TOP helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése pályázatának keretében, az önkormányzat és a házigazda intézmény összefogásával valósult meg.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár (1), Zalakoppány, Művelődési Ház (4), Kocsis Gyula (16), Könyvadomány (2), Egészségtelen táplálkozás (8), Tófeji Faluszépítő Egyesület (1), ÖRÖM KÖR (19), Alsórajk (3), Díj (18), Pályaválasztás (11), Véradó hét (3), társfinanszírozás (1), Horváth Ildikó polgármester (2), Flúgos Futam (1), Csejtei Fém-Vill Kft. (1), Liszt Ferenc Általános Iskola (33), TÓTSZERDAHELY (6), Tunkel Nándor (2), Letenye Kastélypark (1), Makovecz Tamás (10)