elismerés

közélet
Elismerések a Bíróságok Napja alkalmából
A Bíróságok Napja alkalmából négy zalai igazságügyi dolgozó kapott elismerést a Budapesten tartott országos ünnepi rendezvényen.Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) 2000-ben hozott döntésével a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének évfordulóját, július 15-ét nyilvánította a bírók és az igazságügyi alkalmazottak ünnepnapjává.

közélet
Pedagógusokat díjaztak
Díjátadásra került sor a Pedagógusnap alkalmából a városházán. A saját szakterületükön kiemelkedő munkát végző tanárok és óvodapedagógusok munkáját ismerte el a városvezetés.

kultúra
A múzeumi közeg motiválta
Közönségkapcsolati munkatársként, azaz portásként kezdte, aztán múzeumi asszisztens, majd gyűjteménykezelő lett. Emellett az utóbbi években régésztechnikusként is tevékenykedik. Büki Ágnes 1999 óta dolgozik a Göcseji Múzeumban, a napokban pedig elismerést vehetett át több évtizedes szakmai munkájáért. Egyáltalán nem számított rá, sőt először nem is értette, miért keresik a polgármesteri hivatalból.

kultúra
Kitüntetés a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárnak
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár elnyerte a Minősített Könyvtár címet. A cím átadására január 22-én, vagyis a Magyar Kultúra Napján került sor. A járvány miatt azonban csak az EMMI által szervezett online ünnepség keretében lehetett nyomon követni az eseményt - tájékoztatta lapunkat Tóth Renáta igazgatóhelyettes.

sport
Elismerés a Botfai LSC elnökének
Az utóbbi 10 évben jelentős fejlődést, sok jó irányba mutató változtatást könyvelhet el a Botfai LSC. Az ennek érdekében tett erőfeszítéseket ismerte el a szövetség az év végén szokásos Megye Labdarúgásáért Díjjal. Az idén három sportbarát részesült ezen kitüntetésben, köztük Kocsis Sándor, az immár 70 éves múlttal rendelkező Botfai LSC elnöke.

oktató
Elismerés a zrínyis magyartanárnak
Kalliopé-díjat kapott a Zrínyi-gimnázium magyar-angol szakos tanára, Bajnóczy Zoltán. Az elismerést a közelmúltban alapította a Párizsban élő Jutteau-Csősz Katalin, mégpedig édesapja, Csősz József (1938-2019) magyar-történelem szakos tanár emlékére.

kultúra
Adatbázist épít, kiadványt is szerkeszt
A Magyar Levéltárosok Egyesületének elismerésében részesült Elekesné Bíró Bernadett, az MNL Zala Megyei Levéltáránk munkatársa. A Dóka Klára-díj II. fokozatát a közelmúltban vehette át a fővárosi levéltárban megrendezett ünnepségen.

közélet
Köszönet az elmúlt hónapok munkájáért
A város dísztermében megrendezett ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester, mint a helyi járványügyi védekezés irányítója mondott köszönetet az elmúlt négy hónapban kiemelkedő munkát végző önkormányzati dolgozóknak.
Elismerések az ápolók napján
A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésének napját a magyar ápolók napjává. Ez alkalomból tartott ünnepséget február 26-án a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház vezetése, hogy kifejezze köszönetét az intézmény ápolóinak az egészségügyi ellátás során végzett áldozatos munkájukért.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos (1), Horváth Tibor polgármester (2), Söjtőr (2), Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola (2), Bungee Jumping (1), Látni és látszani (2), Európa nap (2), Kézimunka-kiállítás (1), rajzkiállítás (8), VMK Caffe és Keresztury Dezső VMK (7), Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő (23), Fejes László ügyvezető (2), Lukács Péter gazdaságfejlesztési tanácsadó (1), Egerszegi Búcsú (5), Irigy Hónaljmirigy (5), tavaszköszöntő (6), Örökös tagság (2), Közlekedés (20), Hévíz, Festetics fürdőház (3), Virágh Judit (14)