Antal Lívia
közélet
Beruházásokkal teli jubileumi év
Letenye idén ünnepli várossá nyilvánításának 30. évfordulóját. Ez alkalomra a Hóvirág tavaszi fesztiválhoz kapcsolódóan több programmal készül, melyek egyikén bemutatják a Letenyéről szóló társasjátékot. A jubileumi évben a strandfürdő rekonstrukciója is megvalósulhat, amelyre takarékos gazdálkodással 25 millió forintot különített el a város vezetése 2019. évi költségvetésében.
közélet
Megújult a vízgépészet, a medence lelke
Kiváló minőségű víz és a klórszag megszűnésével jó levegő a medencetérben, ez az eredménye a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban megvalósult fejlesztésnek, ami a fizioterápiás medence teljes vízgépészeti felújítását tette lehetővé.
közélet
A betegekért végzett munka elismerése
A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésének napját a magyar ápolók napjává. Ez alkalomból tartott ünnepséget a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház, melyen elismerte azokat, akik szakterületükön példaértékű tevékenységet végeztek.
köztér
A gondolat és az anyag találkozása
A gondolat és az anyag találkozik egymással a befejezés előtt álló Boldogasszony Kápolnában, ami a zalai kötődésű Makovecz Imre Kossuth-díjas építész, a magyar organikus építészet mesterének tervei alapján épül a Gébárti-tó város felőli parkjában.
életmódi
Egészség és jókedv
Vajon a téli időszakban elegendőnek bizonyulnak-e a változatos étrenddel bevitt vitaminok és ásványi anyagok szervezetünk számára? Szükségünk van-e ilyenkor vitaminpótlásra, mit tudunk és mit nem táplálékkal bevinni? – erről Monori Krisztina dietetikussal beszélgettünk.
közélet
Három fekvőbeteg osztály költözik be
Befejeződött a zöld épület rekonstrukciója a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban. Az intézmény a mintegy 2,3 milliárd forintos beruházás által egy nagyon modern új szárnnyal bővült, mely F-épület elnevezést kapott.
A helyes kézmosásról
Semmelweis munkássága óta ismert, hogy a kórházi eredetű fertőzések megelőzésében a kéz megfelelő fertőtlenítésének kiemelkedő szerepe van. A zalaegerszegi Szent Rafael Kórház nyílt napján az érdeklődők megismerkedhettek ennek helyes gyakorlatával.
köztér
Új biztonsági rendszer a Deák-kúriában
Minden termet figyel a Deák-kúriában kiépített új biztonsági és tűzvédelmi rendszer, mely beruházásra Kehidakustány hatmillió forintos támogatást kapott a Belügyminisztériumtól az elmúlt év decemberében. A beruházás hozzájárult ahhoz is, hogy a fenntartó tulajdonos önkormányzat működési engedély kérelmet nyújthasson be.
gazdaság
A családi vállalkozás elkötelezettségéről
A Baki Agrocentrum 25 éves fennállását ünnepelte. A családi vállalkozás a két és fél évtized alatt több tíz milliárdos árbevételű céggé nőtte ki magát, és a Zala megyei TOP 100 cégek rangsorában, évek óta a forgalma alapján az első 10 vállalkozásban szerepel. Időközben folyamatosan a gyermekeiket is bevonták a munkába, így lehetőséget teremtve a majdani családi generációváltásra. Az út azonban korántsem volt egyszerű. Mindez kiderült az Arany Bárány Hotel télikertjében tartott nagyszabású rendezvényen, amelyen partnereikkel együtt ünnepeltek.
közélet
új esztendő, új tervek Pölöskén
Az ivóvízhálózat bővítését, járdafelújítást, valamint játszótér létesítését tervezi egyebek mellett Pölöske önkormányzata az elkövetkező időszakra. Minderről a horgásztavai által egyedi táji adottságokkal bíró település polgármesterét kérdeztük.
zöld
Ha megtelik, jelzést küld
Zalaegerszegen a Köztársaság útja 89. szám, valamint a Gasparich úti 11. szám alá helyeztek ki intelligens hulladékgyűjtő edényeket. A papír-, fém- és műanyaghulladékok elhelyezésére alkalmas tárolók különlegessége, hogy ultrahangos telítettségmérővel vannak felszerelve.
oktató
Tudáspróba és ismeretbővítés
Siker kulcsa címmel kilencedik alkalommal hirdetett duális versenyt középiskolások számára a Budapesti Gazdasági Egyetem zalaegerszegi gazdálkodási kara.
oktató
Játékos szakmanépszerűsítés
Izgalmas és jó hangulatú csapatverseny keretében ismerkedhettek az általános iskolák 7.-8. évfolyamos tanulói a zalaegerszegi Ganz Ábrahám Szakgimnázium képzési ajánlatával.
közélet
Vérvétel kizárólag egyeztetett időpontban
Február elsejétől kizárólag napra, órára, percre előjegyzett időpontban fogadják a beutalóval vérvételre érkező pácienseket a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház Rendelőintézetének laborjában. Ezzel az intézkedéssel együtt a sorszámkiadás megszűnik. A részleteket sajtótájékoztatón ismertette a kórház vezetése.
civil
Jótékonyság stílusfüggetlen zenével
December 21-én egy rendhagyó és meghitt hangulatú akusztikus karácsonyi koncerttel várta rajongóit a DELTA zenekar az Art Moziban, melynek teljes jegyárbevételét a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány számára ajánlott fel. Az 1 millió 262 ezer forint összegű adomány átadására ma került sor a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház gyermekosztályán.
oktató
A jövő mechatronikai mérnökeit képzik
Mechatronika mérnöki BSc alapszakra várja a fiatalok jelentkezését a Pannon Egyetem Mérnöki Kar zalaegerszegi Mechatronikai Képzési és Kutatási Intézete. A zalai megyeszékhely legfiatalabb felsőoktatási képzőhelye a jövő mechatronikai mérnökeinek kínál képzést.
interjú
Nagykanizsa karácsonyra hangolva
Ünnepi díszbe öltözött az Erzsébet tér Nagykanizsán, ahol műjégpálya, pónilovagolás és élő Betlehem várja a legkisebbeket, míg a szülők és nagyszülők egy pohár forró tea vagy forralt bor mellett hallgathatják az adventi forgatag fellépőit. Milyen évet zár a dél-zalai város, és mit hoz számára a következő esztendő; Dénes Sándor polgármesterrel beszélgettünk.
gazdaság
A magasépítési projekteken át a szakemberképzésig
A ZÁÉV Építőipari Zrt. jogelődjei működésével együtt, 1949-es alapításától kezdve az ország egyik meghatározó építőipari kivitelező vállalata. A zalaegerszegi székhelyű cég fontos értéke Zala megyének is, gazdasági súlya, a foglalkoztatásban betöltött illetve a szakképzésben vállalt szerepe révén, ahogy társadalmi felelősségvállalása tekintetében is. A jövőre 70 éves vállalat méltó helyet kíván elfoglalni a zalai beruházások megvalósításában is.
Minőségi oktatás, kiszámítható jövő
Egészségbiztosítás, egészségügyi ügyvitelszervező és egészségturizmus szervező, valamint gyógytornász szakirányokra várják a végzős középiskolások jelentkezését a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjában. A kar nemcsak magas színvonalú képzést kínál, de az itt végzettekre biztos elhelyezkedés, kiszámítható jövő vár.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Prof. dr. Horváth József akadémikus (1), Rétvári Bence politikai államtitkár (1), Keszthelyi Fehér Ember (1), okos zebra (4), Sportolási lehetőségek biztosítása (1), Dr. Kovács Gábor (5), dr. Rashed Aref PhD,, a szívsebészet osztályvezető főorvosa (1), dr. Halász Erzsébet intézményvezető (1), WolfPack 2018 (1), Élményfürdő (1), Vonyarcvashegyi Jégrandi (2), Országos Epidemiológiai Központ (1), Európai Mobilitási Hét (1), Holdkunyhó (5), Dr. Friedler Ferenc rektor (1), Domján Tímea mesterpedagógus (1), Reininghaus Étterem és Pizzéria (2), Aurevoir (1), Sportbál (1), Munkácsy Mihály Technikum (4)