Rövidhírek
Keresztury-emlékkiállítás a Zrínyi-gimnáziumban is
Példakép, akit sohasem felejtünk
A költő, tudós születésének 120. évfordulója alkalmával, "Keresztury Dezső, a főgimnázium diákja" címmel tablókiállítás nyílt a gimnázium Borbás György galériájában, mely szeptember 30-ig látogatható.
Ünnepség és találkozó a Zrínyiben (Forrás: Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár)
A nyolc vadonatúj tablón a 20. század csaknem egészét átélő utolsó zalai polihisztor életútja és szakmai munkássága mellett, számos érdekesség olvasható Keresztury iskolás éveiről, tanulmányi előmeneteléről és az őt inspiráló pedagógusokról. Az emlékkiállítás részeként "Eszti néni és Dezső bácsi barátsága" címmel Felföldi Tiborné (1933-2024), az iskola korábbi igazgatója hagyatékából is fellelhetők személyes tárgyak és fotók.
A tablók szerkesztését Gál Regina 12. B osztályos tanuló és Stárics Roland igazgatóhelyettes végezte. A kiállítást Takács Aliz Ilona tanár, a Keresztury Emlékbizottság tagja nyitotta meg. Ünnepi köszöntőjében Schneider János igazgató pedig azt emelte ki, hogy Keresztury Dezső nevét és emlékét könyvtár, emléktábla és iskolai díj is őrzi a Zrínyi Miklós Gimnáziumban.
Kiállítás nyílt az iskola galériájában Kereszturyról (Forrás: Zrínyi Miklós Gimnázium)
A kiállításmegnyitó után sort került az intézmény főbejárati előcsarnokában lévő Keresztury emléktábla megkoszorúzására. A gimnáziumban lévő megemlékezést pedagógusok, nyugalmazott tanárok és Keresztury-díjas diákok találkozója zárta az iskola könyvtárában, mely szintén a tudós nevét viseli.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséért