Rövidhírek
Fontos a biztonság
2018 január 12.-én Budapesten több száz polgármester részvételével konferenciát tartott a Megyei Jogú Városok Szövetsége annak érdekében, hogy a települések közösen léphessenek fel a falvakat és városokat veszélyeztető, felső korlát nélküli betelepítési kvóta és a bevándorlás-szervező szervezetek ellen.
Fidesz-KDNP: A bevándorlás ellen
A felhívás részleteiről Bali Zoltán frakcióvezető helyettes sajtótájékoztató keretében számolt be. Elmondta: a konferencián arra kérték a települések vezetőit, hogy ne csak a kormány szólaljon fel annak érdekében, hogy az ezeréves identitásunk és kultúránk megmaradjon, hanem az érintett települések is fogadják el a felhívást. Hozzátette: a 2016-os népszavazás idején a magyar emberek kiálltak a betelepítés ellen, éppen ezért Zalaegerszeg képviselőtestülete elutasítja, hogy a városban bevándorlás-szervező irodák működhessenek.
Felelősnek érezzük magunkat, hogy Magyarországot megtartsuk magyar országnak, nem akarjuk feladni kultúránkat, szokásainkat. Szeretnénk megatani továbbra is, hogy a magyar emberek dönthessék el, kivel szeretnének együtt élni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában