Messze hív a Nagy Folyó...

A nagykanizsai batthyánys diákok nyári élményeiről szóló beszámolót közlünk le.

Július 2-án, hétfőn indult útnak a csapat Nagykanizsáról biciklivel. Kora reggel izgatottan gyülekeztünk a Batthyány épülete előtt. Miután mindenki megkapta a kerékpárját, feldobtuk a táskákat a hátunkra, és tanáraink - Gaál Mercédesz tanárnő és Alexa Péter tanár úr - kíséretében már gurultunk is Kerkaszentkirály felé, magunkba szívva a falusi táj minden szépségét. Kifulladva az emelkedőktől és a melegtől, érkeztünk meg aznapi táborhelyünkre.

Ha valaki vett már részt hasonló kiránduláson, az ismeri a mottót: éld túl a szúnyogok "támadásait", és akkor már mindent képes vagy elviselni! Bennünk is ez tartotta a lelket.

Miután kipakoltunk, mindenki felállította a maga sátrát - több-kevesebb sikerrel. Aznap belefért még egy kis gyakorlás, felkészítő a másnapra, egy frissítő zuhany, egy gyors vacsora, és már húztuk is a lóbőrt.

Másnap reggel újult erővel vágtunk neki négynapos kalandunk első szakaszának.

A Kerka csendes kis folyó, sok kavicspaddal, így az evezésből némely helyen "vízi séta" lett. "Kikötőállomásunk" kedden Molnári volt. Sajnos egy hirtelen támadt viharnak köszönhetően többünk sátra beázott, így azon az estén kicsit szűkösen vagy kényelmetlenül aludtunk. Mentettük a menthetőt, kiteregettük a vizes ruhákat, és imádkoztunk a másnapi jó időért.

Harmadik nap végig a Murán eveztünk, amely jóval sebesebb folyó, mint a Kerka. Ha volt lehetőségünk kikötni, mindenki lehűthette magát egy kis úszással. Ha elfáradtunk, vagy éhesek voltunk, felhagytunk az evezéssel, egymás mellé kormányoztunk kettő vagy több hajót, összekapcsolódtunk. Beszélgettünk, ettünk, nevettünk, és hagytuk, hadd vigyen minket a sodrás. Általában ilyenkor volt lehetőségünk a táj megcsodálására is, hiszen "gályázás" közben az ember inkább arra figyel, hogy ne essen ki a ritmusból.

Estére az őrtilosi kikötő "adott szállást" nekünk. Egyetlen probléma volt vele: szó szerint hegyet kellett másznunk a zuhanyzók eléréséért.

Csütörtöki napunk nagy részét Horvátországban töltöttük, mivel a Dráva egy szakasza a határ túloldalán folyik. Nem állhattunk meg, mivel nem kaptunk engedélyt kikötésre, ezért sokan a "lecsorgás" mellett döntöttek, tartalékolva erejük nagy részét. A nap minden nappal egyre forróbban sütött, s bár a víz közelsége nyugtatóan hatott a társaságra, kezdtünk teljesen kifáradni. Hatalmas megkönnyebbülés volt kikötni utolsó állomásunkon, Vízváron. Sokáig beszélgettünk, sétáltunk, hiszen ez volt az utolsó esténk együtt.

Elérkezett az utolsó reggel. Csapatunk - a horvát hatóságok igazoltatása által okozott izgalom után - kemény munkával, "leküzdötte" magát Barcsig. Idegenvezetőink minden résztvevőt egy-egy oklevéllel jutalmaztak, jelezve, hogy büszkék lehetünk magunkra, nem kis távokat eveztünk le!

A vonatra felszállva aztán egyenes út vezetett haza, Nagykanizsára, ahol a szülők, testvérek már ott vártak ránk a vonatállomáson. Megérkeztünk, leszálltunk, s ezzel "a kör bezárult".

Folytatódik a nyár. Ki-ki megy tovább a maga útján, de mindannyiunk szívében ott marad örök tanulságul: "Habár fölűl a gálya,/S alúl a víznek árja,/Azért a víz az úr!"

Sárempek Fanni

tavalyi 12.F