Archivum
Kis községben nagy akarat
Pat egy igazi gyöngyszem, a kis község Zala megye déli határán fekszik, ahogy a helyiek mondják, határárok választja el Somogytól. A faluban több régi, a múlt század első évtizedeiben épült, küllemében mégis takaros ház található, homlokzatán évszámmal, amely építési idejét jelöli. A települést korábban evangélikusok lakták többségben, akik 1863-ban templomot építettek. Sok vihart megélt az eltelt évtizedek alatt, így többször szorult felújításra. Az elmúlt évben teljes külső renoválást hajtottak rajta végre, hogy 2013-ban méltó módon ünnepelhessék meg az evangélikus templom 150 éves fennállását.
Templomfelújítás és szennyvízberuházás Paton
– Ha egy beruházására sok millió forintot ráfordítunk, mindig az a kérdés, hogyan hasznosítsuk a település, az itt élők javára. Templomunk esetében is igaz ez a megállapítás, hiszen a beruházásnak köszönhetően sikerült megóvnunk az utókornak, így most az a feladatunk, hogy az egyház szokásai szerint gazdag tartalommal töltsük meg – hangsúlyozza Pintér Lajos, Pat polgármestere, aki a templom melletti faluházban fogad bennünket. – Ennek okán tartottunk egy ökumenikus istentiszteletet a közelmúltban, melyen nagyon sokan vettek részt a szomszédos településekről is. A nálunk táborozó budapesti Kossuth-gimnázium tanárai is beálltak a kórusba. Az eseményről videófelvételt is készítettünk, amit majd többször is bemutatunk közösségi rendezvényeinken. A film jó marketingeszköz templomunk és településünk népszerűsítésében, mivel egyfajta vallási és kulturális turizmus megteremtésében is gondolkodunk.
A polgármester a templom történetébe is beavatott bennünket. Mint mondta, nemcsak az idő rontott az épület állagán, hanem a német lövészárkok elleni orosz bombázás is a második világháború vége táján, ami sajnálatos módon 23 polgári áldozatot is követelt Paton. A templom melletti világháborús és a temetői emlékmű is őrzi a főleg asszony- és gyermekáldozatok neveit.
– Az első komolyabb javítást 1988-ban hajtották végre a templomon, amit a 2001-es felújítás követett. Akkor csak a szükséges javításokat tudtuk elvégeztetni az épület homlokzatán és tetőszerkezetén, valamint kicseréltük a nyílászárókat. A belső felújítást 2006-ban végeztük el, ami szigeteléssel, festéssel járt együtt. 2009-ben jelent meg a Leader III. tengelyének kiírása, melyben jó lehetőséget láttunk. A kaposvári esperesi hivatallal és a helyi presbiterekkel el is határoztuk, hogy tűzzel-vassal keresztülvisszük a projektet. A pályázat pozitív elbírálást kapott az MVH-tól, önkormányzatunk pedig bevállalta, hogy a kifizetésig előfinanszírozza, vagyis meghitelezi az elnyert 9,6 millió forintos támogatást. Közeledett már az ősz, a rekonstrukciót időben szerettük volna végrehajtani. A nyertes kivitelező 2011. szeptember 24-én kezdte meg a munkát, a külsőleg teljesen megújított épületet november 19-én adtuk át. Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Nyugat-dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét.
– Gyülekezetünket büszkeséggel tölti le a megújított templom, mely a falu képét is emeli – vette át a szót Kalmár Lajos, a templom gondnoka. – A felújítás felett érzett örömünket természetesen szeretnénk megosztani másokkal. Szeretettel várjuk az érdeklődőket, keressenek fel bennünket, tekintsék meg a szép környezetben, halastavak szomszédságában fekvő községünket, annak nevezetességeit, közte templomunkat.
A Sandi Evangélikus Egyházközség Pati Leánygyülekezete az önkormányzat segítségével egy szórólapot is készíttetett, melyen településüket ajánlják a turisták figyelmébe. A konyhával, vizesblokkokkal, rendezvényteremmel ellátott faluházukban mintegy 30 főt tudnak elszállásolni a nyári táboroztatás ideje alatt. A vendégek a szintén pályázati támogatásból épült falugondnoki házat is igénybe vehetik közösségi programjaikhoz.
A templom felújításával még szebb lett a település központja, ahol a faluház, a falugondnoki ház és az egykori evangélikus iskola és tanítólakás is található. A faluban sétálva annak is tanúi lehettünk, hogy a helyiek mennyire szeretik szülőfalujukat, és mennyire büszkék megújított templomunkra.
Antalics Dénesné rendszeresen szaval verseket a rendezvényeken, legutóbb az ökumenikus istentiszteleten Novák László versét, aki a Don-kanyarban tűnt el a második világháborúban, mondta el.
– "Tivornyamámor szédíti a fejet, ifjúság nem ott, nem ott a helyed" – idéz a versből, majd így folytatja. – Minket még arra neveltek, hogy rendszeresen járjunk templomba. Ma már ez nincs így, a fiatalok nem érnek rá, és a többségük el is költözik a faluból, mert ott találnak munkahelyet, ahol tanultak. Ezért külön öröm a nyári táboroztatás, amikor a látogatóknak köszönhetően benépesül a falu.
Pat legidősebb presbitere Antalics Vilmos, aki szintén szavalt az ökumenikus istentiszteleten, sőt maga is ír verseket, melyek száma mostanra hatszázra tehető.
– Nagyon szépen megújult most a templomunk, melyen korábban is végeztek felújítási munkálatokat. Az orosz bombázás viselte meg leginkább. De akkoriban nem álltak ám modern eszközök rendelkezésre. A férfiak hosszú fenyőfákból csináltak állást, az asszonyok pedig a fejükön hordták fel a maltert a lajtorján. A polgármester nagyon sokat tett a mostani felújításért, amit köszönünk neki – mondta. "Egy kis falut ismerek én, messze innen távol, róla se tud, az se vesz hírt a zajos világról" – így kezdődik Porkoláb Gyula Két öreg című verse, amit elszavalt nekünk.
Patot a külföldiek is felfedezték, mintegy harmincan, többségében németek lakják állandóan illetve idényszerűen. Köztük sok a művész, utunk során Józsefet (Jozeph Hasenotre) is felkerestük, aki olajjal fára fest szimbolikus jelentésű képeket.
Visszafele megtudtuk azt is, hogy a kis faluban 139 millió forint költséggel szennyvízberuházást hajtottak végre, melyet idén májusban adtak át, és melynek megvalósítására 100 millió forintos támogatást nyert az önkormányzat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése