Archivum
Elkészült az adósságrendezési eljárás alá vont Salomvár egyezségi javaslata
Reorganizációs hitel felvételével és néhány ingatlan átadásával rendezné hitelezőivel szembeni tartozását a Zala megyei Salomvár önkormányzata, amely tavasszal kérte adósságrendezési eljárás indítását, miután a község nem tudja kifizetni a korábbi körjegyző bűncselekménye miatt kirótt mintegy 30 millió forintos kártérítés összeget.
Árvay Sándor (független) polgármester az MTI megkeresésére csütörtökön arról számolt be, hogy az önkormányzat adósságrendezési bizottsága és a Zalaegerszegi Törvényszék által kijelölt pénzügyi gondnok javaslatára olyan egyezséget kínálnak a hitelezőknek, amellyel a tőkekövetelés jelentős hányadát rendezni tudják.
Az MTI-nek is átadott egyezségi javaslat szerint az önkormányzatnak mintegy 30 millió forintot kellene kártérítésként megfizetnie jogerős bírósági döntés alapján, a község 6,2 millió forinttal tartozik a számlavezető bankjának és csaknem 800 ezer forinttal a körjegyzőséghez tartozó Zalacséb önkormányzatának.
A település a november 8-ára tervezett egyezségi tárgyalásra azt terjesztette elő, hogy a kártérítést egy szolgálati lakás és négy építési telek átadásával, valamint 2 millió forint kifizetésével rendezné, s ez utóbbi összeget, valamint a banki és az önkormányzattal szembeni tartozását 8,2 millió forint kamattámogatásos reorganizációs hitel felvételével egyenlítené ki. Az önkormányzat számításai szerint a kártérítés fejében juttatandó 11,6 millió forint ingatlanvagyon, valamint 2 millió forint átadásával az eredeti tőkekövetelés több mint 91 százalékát rendeznék.
Az adósságrendezési eljárás elindítását azért kezdeményezte Salomvár önkormányzata még áprilisban, mert a település korábbi jegyzője 2002-ben felhatalmazás nélkül kötött megbízási szerződést egy vállalkozással idősotthon tervezésére. Ennek kapcsán a jegyzőt közokirat-hamisítás miatt jogerősen elítélték, de mint munkáltatót az önkormányzatot perelte be a vállalkozás, amelynek jogerősen - a már tíz évre számolt kamatokkal növelve - mintegy 30 millió forint kártérítés jár, ezt azonban az évente 120 millió forintból gazdálkodó település nem tudja kifizetni.
A nemrég elkészült adósságrendezési terv arra is kitér, hogy az eljárással egyidejűleg átvilágították a község gazdálkodását, amelyről megállapították, hogy az nem volt pazarló, de tavaly is csak 8 millió forintos hitelfelvétellel tudták az egyensúlyt biztosítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése