Archivum
Biztonságos balatoni szezon
Kiegyensúlyozottnak, biztonságosnak nevezte az idei balatoni szezont Hatala József országos rendőrfőkapitány a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság pénteki szezonzáró értekezletén, Veszprémben.
Hatala József az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a rendőrség, az önkormányzatok és a társadalmi szervezetek jól összehangolt munkával biztosították a hazai és az ide látogató turisták nyaralását; a jó eredményekben a polgárőrségnek hangsúlyos szerepe volt.
A négy megye (Veszprém, Zala, Somogy, Fejér) rendőr-főkapitánysága és a partnerszervezetek által alkotott bizottság idei elnöke Veszprém megye volt. Töreki Sándor, Veszprém megyei rendőrfőkapitány hangsúlyozta: 13 esetben érkezett kifogás rendőri intézkedéssel kapcsolatban, és azok közül mindössze egy bizonyult megalapozottnak. Hatala József ehhez hozzáfűzte: a céljuk az, hogy egy ilyen eset se forduljon elő.
Töreki Sándor tájékoztatása szerint Veszprém megyében az idegenforgalmi területeken a nyomozáselrendelések száma az idei szezonban csaknem 10 százalékkal csökkent, a betöréses lopások terén 50 százalékos javulást értek el. Hozzátette, hogy a tavalyi 13 esettel szemben az idén 7 autólopást jelentettek be, a gépkocsifeltörések száma pedig 70 százalékkal csökkent.
Míg tavaly külföldiek sérelmére 60 esetben, addig az idén csak 18 esetben követtek el bűncselekményt, és kevesebb halálos és sérüléses baleset történt - áll a bizottság jelentésében.
A statisztikák szerint a Zala megyei idegenforgalmi területeken 11 százalékkal kevesebb esetben rendeltek el nyomozást, csökkent a gépkocsilopások és -feltörések száma, a tavalyihoz képest nőtt azonban a külföldiek sérelmére elkövetett bűncselekmények száma.
Somogy megyében 18,7 százalékkal csökkent a nyomozáselrendelések száma, a több tízezer látogatót vonzó rendezvényeket sikerült problémamentesen biztosítani - állapította meg jelentésében a bizottság.
Fejér megyében ezzel szemben több nyomozás indult, több súlyos testi sértést követtek el, csökkent viszont a garázdasággal kapcsolatos esetek és a betöréses lopások száma. Az adatok szerint duplájára emelkedett az autólopások száma, míg a gépkocsifeltöréseké 25-ről 20-ra csökkent.
A bizottság összegzésében kitért arra: az alacsony vízállás miatt több, a második világháborúból visszamaradt robbanótest került felszínre a Velencei-tónál, ahol az idei szezonban csaknem száz esetben mentettek ki sikeresen embereket a vízből.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése