Archivum
Belényi Dániel: Útikalauz modern nomádoknak
Míg a legtöbbünknél a nyaralás megszervezésekor kalandvágyunk odáig terjed, hogy nem egy jól előre eltervezett társasútra, hanem last minute utazásra fizetünk be, a merészebbek pedig talán azt is megkockáztatják, hogy nem foglalnak szállást maguknak...
...addig vannak olyan kedves őrültek, akik ennél jóval messzebbre merészkednek.
Belényi Dániel még egyetemista korában kezdte a hátizsákos turistaként megvalósított világutazást. Először (2001-ben) Nepálba utazott – vonattal. Ezt olyan további egzotikus úti célok követték (az évek teltével már újságíróként, illetve nemzeti fejlesztéssel foglalkozó szakemberként), mint Afganisztán, Szudán, Guinea, Líbia, Pakisztán vagy Irán.
A szerző szerint a magyarokat nem a pénztelenség vagy a nyelvtudás hiánya, hanem a gyávaság riasztja el a bevállalósabb utazgatástól, így Belényi egyrészt ennek leküzdése céljából ad megnyugtató válaszokat, másrészt a felvetődő praktikus kérdéseket (adminisztráció, stoppolás, betegségek, mit csomagoljunk, hogyan éljük túl a veszélyes helyeket, stb.) is megválaszolja jól használható tanácsokkal, a lehető legközvetlenebb, keresetlen stílusban.
Jaffa Kiadó, 2940 Ft
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése