Archivum
Alkotóműhelyek az Adyban
Építészet, sokszorosító grafika, moderntánc – a többi között ezen szakmák rejtelmeivel ismerkedhetnek meg az adys diákok az idei és a következő tanév alatt rendezendő alkotóműhelyekben. A Zala Megyei Közművelődési Intézmény nyertes TÁMOP pályázati projektje teszi lehetővé mindezt számukra, amiben partnerként veszt részt a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
Építészet, sokszorosító grafika, moderntánc
A közelmúltbeli projektnyitó rendezvényen Czigány László iskolaigazgató bemutatta a programban közreműködő szakembereket, majd Konczér Katalin, a közművelődési intézmény igazgatója ismertette a ZalAktív kreatív közösségek a megyei közművelődésben című nyertes pályázatot. Mint fogalmazott, örömmel vették hírt, hogy a 2009-ben újonnan alakult intézményük profiljába illő pályázati kiírásra leltek. Augusztusban értesültek arról, hogy elnyerték a 28 millió 850 ezer forintos támogatást, mely lehetőséget ad arra, hogy az ifjúságot is bevonhassák a közművelődési tevékenységbe.
A két tanév alatt három-három egyenként 70 órás műhelyfoglalkozást valósítanak meg összesen 42 általános és középiskolás diák részvételével. A mostani tanévben építészet, sokszorosító grafika és moderntánc foglalkozásokra invitálják a tanulókat. A következő tanévben szintén lesz építészet, a másik két alkotóműhelyt pedig Göcsej kerámia és Göcsej–Hetés zenekincse címmel tartják. Az igazgatónő közölte azt is, hogy intézményük kapcsolatrendszerének köszönhetően több zalai településen mutatkozhatnak be majd a gyerekek, akik a szlovéniai Muravidékre és horvátországi településekre is ellátogathatnak. Megszerzett tudásukról számot adhatnak a novemberben rendezendő Ady-napokon. 2013 januárjában pályaválasztási tanácsadáson vehetnek részt, melyen első kézből kaphatnak információkat a szakmákat hivatásosan művelőktől. Májusban a kétnapos ifjúsági napon már a kész munkáikat mutathatják be a gyerekek.
Az alkotóműhelyek a diákok képesség- és készségfejlesztését, a netán már most kiszemelt szakma jobb megismerését, részleges elsajátítását szolgálják. Ezáltal felkészítenek a jövőre, az ismeretek és a tapasztalatok birtokában ugyanis megalapozottabb döntést hozhatnak gyerekek a pályaválasztás során.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése