Archivum
Bemutatóra készül a bábszínház
Óvodapedagógusokból és tanárokból álló, Külső Dramaturgiai Tanácsot hozott létre a Griff Bábszínház Szemes Péter irodalmi vezető koordinálásával. A részletekről, valamint a hétvégi évadnyitó előadásról sajtótájékoztatón számolt be a társulat vezetése.
Nagy Kopeczky Kálmán
Dramaturgia tanács alakult
Dr. Pinczés István igazgató elmondta: az eddigiektől eltérően nem egyszerre kívánják a 3-12 éves korosztályt megszólítani egy-egy darabbal, hanem megosztják az előadásokat az egyes korcsoportok között. Már készülnek a következő évadra is, amihez kikérik a pedagógusok és óvónők véleményét.
Szemes Péter a dramaturgiai tanács munkájával kapcsolatban úgy tájékoztatott: minden óvodából, és általános iskolából meghívtak egy-egy nevelőt az összejövetelre, hiszen azok tudják igazán mire van szüksége a gyerekeknek, s mi érdekli őket, akik nap, mint nap találkoznak velük. A tervek szerint az egyes premierek után is kikérik majd a tanács véleményét az előadással kapcsolatban, hogy menet közben lehessen javítani az esetleges hibákon.
Ami az évadnyitó előadást illeti, szeptember 21-én, 17 órakor kerül bemutatásra a Benedek Elek gyűjtéséből származó Sómese című bábjáték, melyet a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház igazgatója, Nagy Kopeczky Kálmán rendez. Pinczés István szerint egy unikális premierről van szó, mellyel a 3-6 éveseket kívánják megszólítani. A darab magára a mesemondásra fókuszál; mintha a nagymama (ez esetben a Sóanyó, vagyis Czegő Teréz, a Hevesi-színház színművésze) mesélne a gyerekeknek. Ezt ötvözik bábszínházi elemekkel.
Nagy Kopeczky Kálmán úgy érzi: Benedek Eleknél jobb gyűjtőtől nem is választhattak volna mesét, annál is inkább mert az előadás ötlete is magából a meséből, vagyis a mesemondásból fakad. A rendező szerint fontos, hogy a kisgyerekek ne csak a tévé képernyőjén át, hanem egy élő közvetítőn (mesélőn) keresztül éljenek át egy történetet. Ráadásul egy olyant, ami a szeretetről szól.
A sajtótájékoztatón bemutatásra került az előadás trailere is, Balázs László bábművész jóvoltából, aki szabadidejében kisfilmeket is készít. A társulat a jövőben a megújult honlapján, és DVD-n is közzéteszi az előadásokról készült rövid ismertetőket, melyeket az oktatási intézményekbe is szeretnének eljuttatni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése