Bambaképnek agyolaj

Díjnyertes lusta-mese a Griffben

Bár az előadás címe első hallásra talán félreérthető, hiszen a deviancia széles körben használt fogalma könnyen tévútra csalhatja a nézőt. Ha azonban a szó eredeti jelentését - mely nem más, mint "az útról való letérés" - nézzük, akkor a megfogalmazás máris nem tűnik erősnek. A történet ugyanis arról szól, hogy a Zölderdei Kerekerdőben mindenki elfoglalja magát valamivel, csak szegény öreg Erdőkerülő (Hettinger Csaba) fiai bomlasztják a közmorált azzal, hogy megállás nélkül henyélnek. Tisztakövér (Farkas Attila), Hórihorog (Báthory Gábor) és Bambakép (Balázs László) eleinte még attól sem nagyon jön lázba, hogy fogytán van éléskamrájuk. Ha pedig a fiúk neve ismerősen cseng, azon se csodálkozzunk, hiszen a történet alapjául a Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj mese szolgál.

Ahogy azonban sodródunk az eseményekkel, egyre inkább a Terülj, terülj asztalkám című mese modernizált változata tárul elénk. A színen pedig feltűnik az öreg Erdőkerülő ellenpontjaként ikertestvére, a gonosz, kapzsi fogadós - itt Korcsomáros (Hettinger Csaba) - is, aki a helyi rendvédelemmel, vagyis a Zölderdei Őrmesterrel (Pénzes Csaba) és a Zölderdei Közlegénnyel (Szemes Péter) szövetkezve mindent elkövet annak érdekében, hogy meglopja unokaöccseit. Hát nem egy családbarát mentalitás, annyi bizonyos. De ne szaladjunk előre, hiszen a Korcsomárosig - aki az erdő túloldalán lakik - el is kell ám jutniuk valahogy a tohonya legényeknek. Ehhez azonban nem árt némi kezdőlökés: a Zölderdei Tündér (B. Szolnok Ágnes) Satyak Manót (Szilinyi Arnold) "bízza meg" azzal, hogy faragjon embert a három lustaságból. Még jó, hogy a Manó láthatatlanná is tud válni, hiszen anélkül nehezen küzdene meg Tisztakövér, Hórihorog és Bambakép az erdő vészlényeivel (a Rézfülű Bagollyal, a Zsákos Emberrel, aki folyton perlekedik zsákjával és a Négykerekű Vihodárral). A kaland azonban jótékony ellenszere a lustaságnak, s szép lassan a fiúk is rájönnek, hogy futni, másokon segíteni, egyszóval cselekedni, bizony jó dolog! A nagy sürgölődésben meg még Bambakép is agyolajhoz jut, ami dob egy-két pontot az IQ-ján.

                                                                                         (Fotó: Griff Bábszínház)

Ha már az előbb faragást emlegettünk, mindenképpen dicséret illeti a bábok, jelmezek és a díszlet megálmodóit, vagyis a debreceni Ort-Iki bábműhelyt, valamint Dió Zoltán díszlettervezőt és Komlódi Judit báb- és jelmeztervezőt. A színpadon minden mozog, gurul, forog, repül. Ami egyik pillanatban még az Erdőkerülő kalapja, az a másikban már házának teteje. Az erdei lényeknek pedig nemcsak elnevezésük különleges; jórészt hétköznapi tárgyakból eszkábálták őket látványos, meghökkentő lényekké. Mint ahogy a mese többi - jórészt valamilyen tárgyból készült lábon "járó" - szereplőit is. Satyak Manó és a Zölderdei Tündér ruhája pedig olyan dizájnosra sikeredett (zöld-piros, zöld-lila, na és a szemüvegek), hogy a divatcégek akár őszi kollekciót is kreálhatnának belőlük.

A Griff Bábszínház a 3-12 éves korosztálynak szánta a lustaság gyógymódjáról szóló mesét. A feladatot sikerült is legalább olyan jól elvégezniük, mint Satyak Manónak a küldetést. A legkisebbek szívből nevetnek, ha valaki fenékre esik, vagy megijed valamitől. Az idősebbeket lenyűgözik a lendületben lévő bábok és a szereplők kalandjai. A felnőttek pedig mindezeken túl roppant jól szórakozhatnak a mese nyelvezetén, na a meg a vendéglős és az erdővédő szerv konspirációjából fakadó marketingstratégián (a kocsmakerülőket kényszervendéglátásra ítélik).

Röviden: A három deviáns olyan mese, hogy előadás után nem kell agyolaj a nézőnek, hogy újraindítsa önmagát.