Archivum
Színbeszéd Gyenesen
Takács Ferdinánd és Szencz Lívia festőművészek július 10-éig látogatható közös tárlatát nyitotta meg a gyenesdiási községházán Cséby Géza író, költő, műfordító június közepén. A rendezvényt Fülöp Szabolcs gitárművész, a képek által ihletett improvizációs gitárjátékával, tette felejthetetlenné. A művészek méltatására felkért irodalom -és művelődéskutató az erdélyi, szerb, vonyarcvashegyi művésztelepek Cserszegtomajon élő résztvevőiről szólva elmondta: az alkotók is vallják: sok dolgot csak közösen lehet és érdemes véghezvinni a világon.
Az irodalom, a zene és festészet testvérmúzsáinak valódi találkozását megjelenítő nyitóünnepségen elhangzott: az új stílust, egy új formavilágot megjelenítő festmények harmóniát kínáló világához a Lívia által írt versek katartikus élményt kínálnak. Mindketten kozmikus térben mozognak, de nem szakadnak el a valóság talajától sem. Formáik sokszor meghökkentőek, de sohasem érthetetlenek, vagy bántóak. Szín -és formaviláguk ugyan eltérő, mégis kiegyensúlyozott "együtthangzásban" vannak. A Szlovéniában, Svédországban, Csehországban, Törökországban és Szerbiában kiállításával már bemutatkozott Lívia alkotásai az életigenlésről szólnak, hisz nyitott szívvel mutatja meg önmagát. Formái könnyedek, légiesek, játékosak. Sokszor a fények kontrasztja, éles vonalai hatnak leginkább. A Nemzetközi Tudományos és Művészeti Akadémia művészeti testületének elnöki kinevezését idén megszerző Ferdinánd realisztikus képei jól ismertek. Ezúttal sokszor egyszerűsít, vagy elvonatkoztat, de letisztult formákkal, lágy kontúrokkal dolgozik. A fehér, a szürke és világos színeket használja úgy, hogy a szemet odavonzva a színekbe kóstoltat. A művészek önmaguk gyötrődéseit, kétségeit, örömeit, boldogságukat és színes gondolatait hozták el, hogy a befogadó is jobb és érzékenyebb legyen a varázsos, meghökkentő képek, illetve a filozofikus, izgalmas formavilágú versek által.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése