Ördögkatlan Fesztivál esővel és Hraballal

Induljunk, vagy ne, mert tényleg nagyon zuhog. Csekkoljuk félóránként a radart az Időképen. Nincs változás, majd talán két nap múlva. Végül is csak 2-3 millimétert jósolnak, az még belefér. Megyünk és kész, maximum jól bezacskózunk mindent! Különben is, tavaly meg azért nem voltunk normálisak, mert 40 fokban utaztunk közel hat órát; váltott buszokon. Zalaegerszeg-Pécs, Pécs-Siklós, Siklós-Nagyharsány. Az út most sem rövidebb, de legalább nincs olyan meleg. Ne is beszéljünk többet az időjárásról, nem vagyunk olyan öregek. Az esőt meg vigye el a fene, itt az ördög szántotta hegy lábánál.

Nagyharsány-Italbolt. Végállomás. Legalább is nekünk. A busz még továbbmegy Villányba. Az Ördögkatlan Fesztivál (augusztus 5-9) központi települése azonban Nagyharsányban van. És ez már a hetedik alkalom. Regisztrálás, karszalagszerzés, sátorverés, welcome drink - teszteljük az eső ellen kapott házi pálinkát. Pont elérjük Wahorn András kiállítás-megnyitóját a Narancsligetben. Teljesen flúgos, de ezért szeretjük. Zenészként is, meg képzőművészként is. Képeiről beszél, melyeken a színes, kacskaringós vonalak többnyire nő-, és férfialakban végződnek. A Nikolett bonyolult élete című festménye kapcsán azt mondja, három lényeges dolog van: az agy, a szív és punci. Ezeket kéne harmóniába hozni, de ez ritkán sikerül. Ezért az emberek nem értik egymást, és veszekednek. Sosem tudja előre, hogy mit fest, inkább amolyan kalandornak tartja magát. Néha pedig annyira titokzatosra sikerül egy-egy képe, hogy ő maga sem érti. De, hát a titok a legnagyobb szabadság: mindenki azt képzel hozzá, amit akar.

És ha már az előbb kalandokról volt szó: tulajdonképpen az egész Katlan nem más, mint egy nagy művészeti kalandozás. Folyamatosan mozgásban vagyunk a fesztivál helyszínei (Nagyharsány, Kisharsány, Vylyan terasz, Palkonya, Beremend), és az egyes műfajok, stílusok (zene, színház, irodalom, képzőművészet; klasszikus, kortárs, népies, avantgarde) között. A közlekedés – legyen az katlanbusz, vagy stop – amolyan "köztes lét", ami átvisz egyik dimenzióból a másikba.

Egyszer Palkonyára robogunk, hogy megnézzük Ötvös András fergeteges egyszemélyes báb-és színielőadását, amit Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című regényéből állított színpadra az Orlai produkció Göttinger Pál rendezésében. Aztán vissza a kisharsányi Kovácsműhelybe, hogy belenézzünk Both Miklós zeneszerző, előadóművész legújabb zenekarának produkciójába. A fiatal zenészeket egy privát falujáró tehetségkutatás alkalmával verbuválta művész. A zseniális projektből (mely a Palemo Story nevet kapta) egy filmsorozat is készült, amit a Duna TV mutatott be.

Kisharsánytól egy jó hosszú lépés a dombtetőn elterülő Vylyan terasz. Igazi "kockáspokrócon-fekvős" hely ez, ahol a kiváló borok mellé csodás panorámát, és kortárs irodalmi programokat, vagy jazz-muzsikát kapunk. De olyan is előfordul, hogy egy író (Háy János), és egy rockzenész (Beck Zoli) találkozik a színpadon (Háy Come Beck), amiből egy jókedvű, lírai- és hanghatásokban bővelkedő délután kerekedik.

Hiába utazunk szinte szüntelenül a falvak között, lehetetlen mindenhová eljutni, elkalandozni: közel 400 program került a műsorfüzetbe. (Ez utóbbit persze vagy elhagyja, vagy eláztatja az ember.) A helyzetet tovább bonyolítja, hogy időnként bizony muszáj leragadni is egy-egy teraszon, vagy alkalmi romkocsmában. Csak úgy. Hogy élvezzük magunk körül a forgatagot, vagy hogy rákészüljünk a következő akcióra.

Az idei Katlan tulajdonképpen három nagy motívumra épült. Ezek közül az egyik az alapmítosz, ami minden évben a fesztivál dizájnjául is szolgál, vagyis az ördög szántotta hegy legendája. A másik vonulat Cseh Tamás emlékezete, hiszen a zenész – aki a fesztivál fővédnöke is volt – éppen öt éve hunyt el. A csütörtöki nap tulajdonképpen róla szólt. A programok egy része pedig Bohumil Hrabal köré szerveződött, mert a cseh írózseni 100 éve született. A szálak aztán e ponton össze is kuszálódtak, mert Wahorn András és Cseh Tamás fia, András közös falfestéssel emlékezett meg az íróról. Cseh András zenésztársa, Novák Erik egy Hrabal portrét festett a nagyharsányi iskolaudvarra. Volt ezen kívül non-stop felolvasás a szerző műveiből a festett szobában (amit többek között Cseh András, Háy János, Kiss Tibi dekorált ki az elmúlt évek alatt) meg életmű-kiállítás is, pont a Wahorn-tárlat mellett.

Szövevényes ez a fesztivál-hálózat, de van benne rendszer, annak ellenére, hogy itt elvileg senki nem normális. A hagyományokhoz híven ezt – a fesztivált záró Kiscsillag koncert végén – mindenki jól bele is kiabálja az éjszakába. (A "Nem vagyunk normálisak!" jelmondatot még Törőcsik Mari, a fesztivál másik fővédnöke indította útjára.) Nem normálisnak lenni márpedig nagyon jó, mert öt napra feloldódhatunk egy magunkhoz hasonló közegben, és legalább végre van néhány szabad napunk, amikor senki sem néz hülyének.