Archivum
Világbajnoki másodikok lettek a magyarok
A magyar csapat második helyezésével ért véget a 22. FCI Munkakutya Világbajnokság Zalaegerszegen, az elmúlt vasárnap. Az eredmény a csapattagok remek összmunkáját dicséri, amely egyéni teljesítményben, egy ötödik és egy kilencedik világbajnoki helyezésben is megmutatkozott. Ráadásul a legjobban teljesítő németjuhász kutya címet is magyar kutya nyerte el.
Munkakutya világbajnokság 35 ország részvételével Zalaegerszegen
– Ötéves pályázati munka eredménye, hogy Magyarországon rendezhettük meg a 22. munkakutya világbajnokságot. A rendezési jog elnyerése a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének nemzetközi szintű elismerését jelenti, egy sikertörténet, melynek kimagasló csúcsa a most elért eredmények – értékelt Korózs András, a versenyt szervező Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke a záróünnepség után.
Suszter Ferenc vb. ötödik helyezett Pike-kal, a legjobban teljesítő németjuhász kutyájával
– A magyar csapat már a tavalyi németországi világbajnokságon is szépen szerepelt, mintegy előre jelezve a mostani eredményeket, helyezéseket. A hazánk ugyan kis ország, mégis ennek a páratlan sikernek köszönhetően az elkövetkező egy évben, Magyarországra, a magyar kynológiára figyel majd az egész kutyás világ. Idén már megrendeztük a vadászkutya Európa-bajnokságot, most egy héten át a világbajnokságot Zalaegerszegen, és mindennek a csúcspontjaként 2013 májusában a kutya-világkiállításnak adhatunk helyet Budapesten.
Korózs András hozzátette, a zalaegerszegi világbajnokság megrendezésének sikerét mutatja a kiemelkedően magas nevezési létszám. A világ minden tájáról – ahol munkakutya-kiképzéssel foglalkoznak – vagyis 35 országból érkeztek csapatok a megmérettetésre.
A magyar csapat összetett második helyezése és az egyéni helyezések a magyar munkakutya-sport teljesítményének nemzetközi elismerése – hangsúlyozta végül.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése