Archivum
Elszalasztott győzelem
Győri ETO II - ZTE FC 2-2 ( 0-0). NB II. Nyugati csoport bajnoki labdarúgó-mérkőzés.
Győr, 200 néző. Jv.: Pintér. Piros lap: Hajdú (ZTE) (83. p.). Gólszerzők: Dudás (48. p. ), Ahjupera (59 p), illetve Balázs (73. p.), Pavicsevics (88. p.).
ZTE: Vlaszák - Simonfalvi, Budovinszky, Kovács G., Hajdú - Szalai (Juhász 58. p.), Horváth L. (Kocsárdi 57. p.), Grbics, Máté – Jasarevich (Pavicsevics 46. p.), Balázs. Vezetőedző: Preisinger Sándor.
Remekül kezdte a mérkőzést a ZTE már az első percben 11-est rúghattak a vendégek, de Hajdú büntetőjét védte a hazaiak kapusa. A folytatásban is a zalaiak akarata érvényesült, helyzeteket alakítottak ki a hazaiak kapuja előtt, amit azonban rendre elhibáztak. A félidő hajrájában újból 11-est rúghatott a ZTE, ezúttal Máté hagyta ki a büntetőt.
Szünet után két durva védelmi hiba után kétgólos hátrányba került a ZTE. A játékosok becsületére legyen mondva nem adták fel, és előbb szépítettek, majd a mérkőzés hajrájában egyenlítettek.
A mérkőzés összképe alapján a ZTE győzelmet szalasztott el és elgondolkodtató, hogy két 11-est is kihagyott.
Értékelés:
Preisinger Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Már az első félidőben megnyerhettük volna a mérkőzést. Szünet után két elkerülhető gólt kaptunk. A csapat mentális tartását bizonyítja, hogy 0-2-ről, 10 emberrel sikerült egyenlíteni.
Kocsárdi Gergely, a ZTE játékosa: - Az első félidőben meg kellett volna nyernünk a mérkőzést, a két kihagyott 11-es mellett több nagy lehetőségünk volt.. Szünet után kétgólos hátrányból felálltunk, ami dicséretes, de két értékes pontot hagytunk Győrben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése