Utolsóként hagyták el a harcmezőt

A visszavonuló egerszegi katonák első levelezőlapjaikat írják 1943 elején

Kutatómunka a zalaegerszegi doni-hősökről

1992-ben "Frontnaplók a Don-kanyarból" címmel jelentettek meg egy kötetet, mely igyekezett összegyűjteni az Oroszországban hősi halált halt, vagy hadifogságban elhunyt zalai honvédek harcainak dokumentumait. A munka azonban akkor egy bizonyos ponton megrekedt. A 70. évforduló alkalmából viszont újrakezdték a kutatást; a nagykanizsai 9. könnyű hadosztályhoz, illetve annak két gyalogezredéhez - köztük a 17. számúhoz - és egy tüzérezredéhez tartozó katonák emlékeit gyűjtik. Az eddigi eredményekről október elején konferenciát is rendeztek Nagykanizsán. Molnár András itt előadást tartott a zalai 17. gyalogezred alá tartozó III. zalaegerszegi zászlóalj történetéről; immár a legfrissebb adatokat is ismertetve.

- Rengeteg új dokumentum került a birtokunkba az elmúlt időszakban - mondta. Katonai iratok, naplók, visszaemlékezések, térképek, sajtóanyagok és több száz - eddig családtagoknál, hozzátartozóknál megbúvó - korabeli fénykép gazdagítja a gyűjteményt. Ezek között szép számmal vannak olyan felvételek, melyek a zalaegerszegi zászlóalj géppuskás századának parancsnoka, Závodszky István hagyatékából származnak. Szintén nagy segítség az a személyes visszaemlékezésekből álló anyag is, melyet Béres Katalin történész, a Göcseji Múzeum muzeológusa gyűjtött húsz évvel ezelőtt. A túlélőkkel készült beszélgetések, a hátrahagyott iratok és fotográfiák tökéletesen kiegészítik egymást, kiegyensúlyozott képet adva a fronton harcoló katonák mindennapjairól, és a világháború ezen szakaszának politikai taktikáiról - folytatta az igazgató.

Molnár András

A zalaegerszegi zászlóalj - mintegy 1000 fő - ünnepélyes búcsúztatás után indult útnak 1942. május 2-án a Kazinczy térről. Júliusban és novemberben néhány száz főnyi menetszázadokat küldtek még utánuk, így összességében 1943 januárjáig 1400-1500 ember vett részt a megyeszékhelyről és környékéről a harcokban. Závodszky István vezetésével '43 májusában ehhez képest mindösszesen kétszázan tértek haza. Az alakulat legalább 2/3 hadifogságba esett, meghalt vagy megsebesült.

- A katonák egy része azonban a hiedelmekkel ellentétben nem a visszavonulás során esett el. A köztudatban a magyar 2. hadsereg sokáig, mint visszavonuló alakulat élt, de éppen a zalaegerszegi zászlóalj a jó példa arra, hogy nagyon is harcoló, aktív alakulatokról volt szó - hívja fel a figyelmet a történész. A III. zászlóalj ugyanis egyrészt - az "utóvédek utóvédjeként", mintegy két héttel a többiek után - a legutolsóként hagyta el a doni védőállásokat 1943 januárjában. Ugyanakkor mindjárt a történet elején is tűzvonalba kerültek, mert már az 1942 nyarán meginduló német offenzívába is bekapcsolódtak. Sztálingrád irányában, a támadások bal szárnyához, vagyis az északi részre vezényelték őket. A tyimi áttörés során azonban már megtizedelődött a zászlóalj.

A Donhoz érve, Voronyezs alatt aztán ők foglalták el a legészakibb állásokat. Közvetlenül velük szemben alakítottak ki az oroszok egy hídfőállást, amit a zalaiak maguk között egyszerűen csak "gennyfoltnak" neveztek.

Závodszky István százados 1943-ban

A zászlóalj történetének vannak további érdekes epizódjai is. Molnár András ezek között említi például azt a szép összefogást, melynek eredményeképpen sikerült haza csempészniük a város egyik ismert orvosát, dr. Mike Gézát. A sebész a kőszegi zászlóaljjal, munkaszolgálatosként került a frontra, ám az az alakulat, melynél feladatot teljesített, szinte teljesen elpusztult. Závodszky István százados, és társai a visszavonulás során a veszélyekkel szembenézve vállalták, hogy hazahozzák a doktort, akit ha kellett tiszti egyenruhába öltöztetve bújtattak. Menet közben aztán a visszavonuló zászlóalj orvosa is lett: sok sebesültet, beteget, legyengült, végtagfagyással küzdő katonát ápolt és mentett meg.

(A korabeli felvételek a levéltár gyűjteményéből valók.)

A zalai levéltár vezetője még egy félreértést is szeretne tisztázni a kutatások által. Úgy látja, hogy még mindig sokan gondolják azt, hogy a magyar 2. hadsereget áldozatul "dobták oda", mintegy sorsára hagyva az orosz télbe. Tény: a hadsereget nem egy Oroszországgal szembeni háborúra állították fel. Ettől függetlenül - német követelésre - győzni küldték ki őket. Ugyanakkor más külpolitikai tényező is szerepet játszott a doni katasztrófában. Mégpedig a Magyarország és Románia között zajló rivalizálás; a visszacsatolt területek megtartása vagy elvesztése volt ugyanis a tét. Az Oroszországban harcoló alakulatok többek között azért nem kaptak megfelelő felszerelést és utánpótlást, mert a magyar politikai vezetés tartott egy esetleges román támadástól, így a hadsereg többségét itthon tartották.

A most zajló kutatás anyagából fotókkal gazdagon illusztrált önálló kötet is születhet - ha sikerül megfelelő anyagi támogatást találni a kiadáshoz. Addig is egy rövidebb tanulmány a Hadtörténeti Közleményekben lát majd napvilágot. S mivel a munka még folyik, várják azoknak a leszármazottaknak, családtagoknak a jelentkezését, akik rendelkeznek a témához kötődő dokumentummal, fotóanyaggal.