Archivum
Notre Dame nővérek nemzetközi találkozója
A francia alapítású és székhelyű Notre Dame Női Kanonok-és Tanítórend nővérei nemzetközi találkozót szerveztek a rend magyar központjában, Zalaegerszegen. Az immár második alkalommal megtartott több napos összejövetelre négy kontinensről érkeztek a vendégek. A program célja a rend és a külvilág közötti kapcsolat erősítése, kommunikáció, értékközvetítés.
A rendezvény nyitányán Gyutai Csaba polgármester megtiszteltetésnek nevezte, hogy Zalaegerszeg adhat otthont eme nemzetközi találkozónak. Majd ismertette a megyeszékhely történelmét és válaszolt a vendégek kérdéseire.
Francoise Debeaupte, magyar rendházfőnök elmondta, a nemzetközi találkozóra most második alkalommal kerül sor, az első ilyen rendezvényt Brüsszelben tartották. A helyszín választás alapja, hogy aktív nővérek tevékenykedjenek az adott területen. Zalaegerszegen a rend által fenntartott Mindszenty-iskolában jelenleg hat nővér él, négy magyar és két francia. Valamint az iskola komplexitásával, a város barátságos légkörével is alkalmas a vendégek fogadására, akik jelen esetben Vietnámból, Kongóból, Braziliából. Belgiumból. Franciaországból, a Zöldfoki-szigetekről, Angliából, Írországból, Németországból és Szlovákiából érkeztek. A magyar rendfőnök kérdésünkre válaszolva elmondta, jelenleg a nővérek utánpótlása kérdéses, Európában kevésbé jellemző napjainkban a hivatástudat, mint mondjuk Kongóban vagy Brazíliában. Viszont Európában 18 rendi iskola működik, mely biztosítja a lelkiséget, azokat a nevelési elveket, melyet a rend képvisel. Ezek erősítésére az iskolák igazgatóinak, évente rendeznek találkozót, a legközelebbit Rómában.
Az egyhetes összejövetel programjai között szerepel budapesti, hévízi és balatoni kirándulás, csoportos foglalkozások, valamint Veres András szombathelyi megyéspüspök előadása a magyar egyház helyzetéről, illetve nyilvános püspöki mise, valamint Szombathelyen, az egyik egykori zalaegerszegi mindszentys diákból lett pap új miséjén való részvétel.
A találkozó témája pedig a rend tagjai és a külvilág kapcsolatának erősítése, kommunikáció és értékközvetítés, mondta tájékoztatásul a rendfőnök.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése