Archivum
Hamarosan indul a Keszthelyi Nyári Játékok
Július 25 és augusztus 18 között zajlanak majd, immár 14. alkalommal a Keszthelyi Nyári Játékok. A Kastély-parki tradicionális szabadtéri színházi esték a város szülötte, Básti Lajos emlékét is őrzik a remek szórakoztatással. Idén a Hét boszorka című színpadi koncertmű nyitja a sorozatot, majd a színház világban a Hollywoodig ismert Illatszertár című darabot játsszák 13 estén át.
A nyári sorozat meghonosítása a Puskás Tamás - Básti Juli művészházaspár nevéhez fűződik, akik rendre olyan produkciókat hoznak, melyekkel évről-évre megnyerik az üdülőrégió színházszerető lakóit és vendégkörét. A bemutatókat ugyancsak hagyományosan, a Puskás Tamás igazgatásával működő budapesti Centrál Színház játéka jegyzi, sok vendégművésszel.
Már a kezdet is igazi nyárba illő, sztárparádés hangulatemelő szórakozást ígér: Horgas Eszter és zenekara kíséretével Básti Juli, Falusi Mariann, Pokorny Lia, Tompos Kátya, Botos Éva, Ágoston Katalin lép színpadra, a produkcióban a Bozsik Yvette Társulat táncosai működnek közre.
Az idehaza és külföldön egyaránt jól ismert, múlt századi színpadi szerző, László Miklós, Illatszertár című vígjátéka a társulat elmúlt évadbeli sikerdarabja volt, méltón a mű színházi világbeli életéhez. Azt is mondhatni, hogy a színre vitel az eredeti gyökereken történt: a darabot elsőként 75 évvel ezelőtt, Kabos Gyula főszereplésével a Révai utcai, anno Pesti Színház mutatta be, melynek utóda a mai Centrál Színház. A legnemesebb, legszenvedélyesebb. legtitokzatosabb érzelemről szóló fordulatos történetből Hollywoodban három filmet is forgattak, többek között Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével A szerelem hálójában címűt.
-Ezzel a múlttal is igen nagy kihívást, nemes versengést vállaltunk - mondta Puskás Tamás, a darab rendezője. - A sikert az idén év elejétől tartott 50 előadás már igazolta, hasonló fogadtatás reményében folytatjuk a bemutatókat Keszthelyen. Ez az elbűvölő történek különösen illik a kastélypark miliőjébe, itt ez a környezet is főszereplő, nagyon sokat tesz hozzá a mi ügyünkhöz. A Hét boszorka és az Illatszertár is a szerelem, a szenvedély, a sorsszerűsé körül forog, nyáridőre aligha található ennél jobb téma, minden reményünk megvan rá, hogy ezt a színházszeretők is így gondolják.
A főbb szerepekben Kern András és Pokorny Lia mellett Stohl András és Simon Kornél látható, játszik a darabban Borbás Gabi, Cserna Antal, Papp János és még sokan mások.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése