Archivum
Súlyos betegségből gyógyuló gyermekeket táboroztatnak
Jó tanuló, de hátrányos helyzetű gyermekek után idén először olyan fiúk és lányok nyaralnak térítésmentesen a zalaszabari Holnapocska Táborban, akik már kifelé tartanak súlyos betegségeikből.
A harminc általános iskolás korú fiatal túlnyomó többsége daganatos betegségből épül fel, néhányuk szívbetegséggel él, de akadnak köztük súlyos epilepsziás gyerekek is. Számukra kínálnak kikapcsolódást orvosi és ápolói felügyelettel, valamint önkéntesek közreműködésével a zalaszabari Holnapocska Táborban, amelyet Szabadics Zoltán és felesége közösen nyitott meg öt évvel ezelőtt.
Szabadics Zoltán az MTI-nek hétfőn elmondta: az ingyenes táborban az elmúlt években jó tanuló és jó magaviseletű, de hátrányos helyzetű, Nagykanizsa környékén élő gyermekeket nyaraltattak térítésmentesen. Idén ökumenikus vallási tábort is szerveztek, és szintén először vállalkoztak a gyógyuló gyerekek üdültetésére. Ebben az évben - a mostani táborlakókkal együtt - már 120 iskolás élvezhette a kikapcsolódást.
A mostani turnusban az ország minden részéről érkeztek gyerekek, őket a budapesti Tűzoltó utcai gyermekklinika segítségével választották ki. Fürdőzés, csúszdaparki látogatás, lézerlövészet, íjászat, kézművesség, kalandpark, lovaglás és még számos más program várja ezen a héten a fiatalokat, akikre az orvoson és ápolón kívül tíz önkéntes vigyáz, van közöttük diák, pedagógus és pszichológus is.
"Nem kell félni ezektől a gyerekektől, csupán mosolyra és vidámságra van szükségük" - fogalmazta meg Szabadics Zoltán. Feleségével együtt azért is hívták életre a tábort, mert nemrég agydaganat miatt elveszítették fiukat, és elhatározták, hogy megpróbálnak segíteni, példát mutatni másoknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése