Archivum
Privatizáció előtt a Bahart Zrt.?
"A Gyurcsány-kormány még 2008-ban hozott kormányhatározatot arról, hogy a Bahart cég mintegy felét a Balaton-parti önkormányzatoknak adja át akkor, ha a települések vállalják a mintegy félmilliárd forintos tőkeemelést, illetve a következő években további másfélmilliárd forintnyi tőkejuttatást hajtanak végre különféle vagyonelemek (stratégiai jelentőségű, közművesített, fejlesztéseken keresztülesett parti ingatlanok) ingyenes átadása keretében." - mondta el a Balaton-parti mólón, augusztus közepén tartott sajtótájékoztatón Hegedűsné Kovács Enikő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője. A politikus kiemelte: az ötéves határidő év végén lejárna, de az Orbán-kormány ismét kitolta pár évvel a céldátumot.
Jobbik sajtótájékoztató Keszthelyen
A Jobbik szerint a jelenlegi kormányhatározatot vissza kell vonni, az előzőt pedig meg kellene semmisíteni. Nem kellene kötelezővé tenni ugyanis a másfélmilliárd forintos tőkejuttatás végrehajtását, az eddig átadott ingatlanokat és pénzt a Bahartnak vissza kellene juttatnia, harmadrészt pedig azt kellene meggátolni, hogy a cég egy harmadik személy, vagy társaság számára esetleg átjátszható legyen. A közfunkciót ellátó szolgáltató cégeket -szerinte- továbbra is állami, vagy önkormányzati kézben kellene tartani. Érezhető, hogy a privatizációt már előkészítették, így a vagyontárgyak pedig idegen befektető kezére juthatnak -húzta alá.
Selmeczy Zsuzsanna, önkormányzati képviselő, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Keszthelyi Alapszervezetének elnöke azt emelte ki, hogy Keszthely 12 százalékkal részesedik a fontos közfeladatokat ellátó Bahart részvényekből. A "Balaton fővárosának" 170 millió forintot kellett volna nemrégiben kötelezettség formájában juttatni az MNV Zrt.-nek. Előzetes értékbecslés nélkül egy önkormányzati, tizenhétezer négyzetméteres, stratégiai területet kellett volna átadni a hajózási cégnek, de végül a júniusi képviselő-testületi ülés napirendjéről lekerült az előterjesztés.
Zakó László, a Jobbik országgyűlési képviselője arról tett említést, hogy a MÁV, a BKV és a Volán társaságok esetén a kormány azt igyekszik erősíteni az emberekben, hogy az állam rossz tulajdonos, és nem tudja hatékonyan működtetni a közlekedési vállalatokat. Pedig, ha a cégvezetők tisztességesek, akkor egy állami és egy magántársaság is tud becsületesen, hatékonyan működni. "Egy stabil lábakon álló gazdaságot megteremteni kívánó kormánynak a stratégiai fontosságú ágazatokat: a közlekedést, az energetikát állami kézben kellene tartania, hogy a magyar ember biztonságban érezhesse magát" -jelentette ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése