Archivum
Megszületett a megállapodás a járásokról
Az országban elsőként Zala megyében állapodott meg a kormányhivatal a 258 településsel a járási központok létrehozásáról, a feladatokról és a létszámról. A települések vezetőinek jelenlétében megtartott sajtótájékoztatón Rigó Csaba kormánymegbízott bejelentette: testületi felhatalmazással valamennyien aláírták a megállapodást. "Úgy állapodtunk meg, hogy egyetlen köztisztviselőnek sem kellett felmondani" - tette hozzá. Elmondta, a körjegyzőségeken belül párhuzamosan folytatták a tárgyalásokat az átadás-átvételről, és a felmerülő problémákat igyekeztek közösen megoldani.
Zala megyében hat járási székhely - Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Lenti, Letenye, Zalaszentgrót - került kialakításra, valamennyi hivatal elhelyezése és a törzshivatal létszámának megállapítása megtörtént. A legnagyobb létszámú a zalaegerszegi (Kazinczy tér 4.) járási hivatal lesz 98 fős létszámmal. A hat önkormányzattól 310 köztisztviselőt vesznek át, a hat járási hivatalban összesen 570-en dolgoznak majd.
A 2013. január elsején felálló járási rendszer kialakításának célja, hogy további kormányablakok nyíljanak és hatékony, ügyfélbarát közigazgatási rendszer valósuljon meg. A közösségi, helyi jellegű feladatok továbbra is az önkormányzatoknál maradnak, ugyanakkor azok az állami feladatok, melyek egységes szemléletmódot kívánnak, a járási hivatalokhoz kerülnek. 2013 év végéig szeretnének kormányablakot nyitni Hévízen, Zalakaroson, Zalalövőn és Pacsán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése