Archivum
I. Festetics Trófeaszemle
A hazai vadásztársadalom színe - java eljött szeptember közepén Keszthelyre, hogy részese legyen a Helikon Kastélymúzeumhoz tartozó Vadászati Múzeum hétvégi, hagyományteremtő szándékkal életre hívott, 563 trófeát felvonultató szemléjének, ami alighanem bevonult a hasonló hazai kiállítások történelmébe, mert az 1971-es vadászati világkiállítás óta nem volt hazánkban ilyen nagyszabású trófeakiállítás. Tóth Csaba igazgató is megerősítette: a gím- és dámszarvas, őz, vaddisznó és muflon trófeák mellett aranysakál, róka és borz is része volt a szemlének, valamint világrekord közeli, és hazai rekordpéldányok is feltalálhatóak voltak. Mindemellett a térség erdőgazdaságai is bemutatkoztak egy-egy értékesebb trófeával.
Az elhívatott vadászok ünnepnapját ülték
Az attraktív helyszínre szervezett rendezvény nyitóünnepségén a Zala-, Somogy-, Veszprém megyét képviselő vadászokat, az állami erdőgazdaságok vezetőit, a házigazda nevében Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatója köszöntötte. A Zala Megyei Vadászszövetség elnöki tisztségét is betöltő Pálinkás Róbert köszönetet mondott Tóth Csaba igazgatónak és Kardos Laurának, a múzeum szakmai vezetőjének, hogy sikerült életre hívni a programot. Az elmúlt évek kitartó munkájának köszönhetően sikerült visszaszerezni a Festeticsek hírneves trófeagyűjteményének öt darabját, és napirenden van további trófeák visszaszállítása a múzeumba. A trófeaszemlét Tengerdi Győző, a HM VERGA Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg, aki a kastély vezetőinek gondosságát dicsérve felemlegette a vadászat társadalmi elismertségét növelő szakmai program erényeit, a példaértékű szervezést. Oláh Csaba, a Vadászati Kulturális Egyesület (VKE) elnöke nyitotta meg a civil szervezet pályázatára érkezett alkotásokból a múzeum Széchenyi -és Kittenberger termeiben rendezett kiállítást.
A "Vadászalkotók, alkotó vadászok" címet viselő tárlat anyagát biztosítók közül 16-an díszes certifikátumot kaptak a magas minőségű pályamunkájuk elismeréseként. A díjátadási ceremóniát követően prof. dr. Faragó Sándor: Vadászni pedig szükséges címmel tartott előadást. Délután SCI és CIC trófeabírálat, szakmai tárlatvezetés és solymászbemutató is a közönség kedvét kereste. A Vadászati Múzeum kertjében a klasszikus vadászatok hangulatát visszaidézve adtak műsort a Zalai Vadászkürtösök.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése