Archivum
Gyenesdiás értékelt: Eredményes a szezon
Az idegenforgalmi idény tapasztalataival az október közepén tartott képviselő-testületi ülésünkön külön napirendi pont foglalkozott – mondta el Gál Lajos, a Nyugat-Balatoni térség egyik legdinamikusabban fejlődő településének: Gyenesdiásnak polgármestere, aki megerősítette: a beszámolókból is kiderült, hogy úgy az önkormányzat, mint a helyi turisztikai egyesület elégedett lehet, mert a családbarát üdülőfalu ismét eredményes szezont zárt.
A nagyközség vezetője szerint a Balaton kitűnő vízminősége, az átütő marketing ötletek, a helyi civil szervezetek aktív szerepvállalása, a szisztematikusan fejlesztett strandok, a komfortos szálláshelyek, a frissen megépített új rendezvényhelyszín érdekes programjai mind-mind közrejátszottak abban, hogy egyértelmű sikerként tekinthet a nagyközség a főidényre. A siker pedig kijelöli az utat, amin a településnek járni kell – hangsúlyozta ki Gál Lajos, akit elsőként arra kértünk, hogy foglalja össze a főidény eredményeit.
- Az idei esztendőben a strandra látogatók száma körülbelül 15-20 százalékos növekedést mutatott, ami a bevételeken is látszik. Strandjainkat –ahol jövőre bővítjük a víztakarékos megoldások körét, kicseréljük az elavult lépcsőket, növeljük a mobil öltözők számát és az internet elérést is stabilabbá tesszük- 150-170 ezren látogatták meg. A tervezettnél bruttó 16,8 millió forinttal magasabb összegű, közel 70 milliós strandi bevétellel büszkélkedhetünk. Játékstrandunk az előkelő második helyen végzett a balatontipp.hu felmérésén, amelyben a Magyar Tenger melletti strandok népszerűségét vizsgálták. Szorgalmazzuk, és minden fórumon lobbizunk azért, hogy a mederkotrások mielőbb megtörténjenek. Az idegenforgalmi adó (IFA) mértéke a tavalyi 350 forintról 380 forintra változott. Az elmúlt esztendő hasonló időszakában a befolyt IFA11,4 millió forint volt, ami az akkori tervezett adó 84 százalékát jelentette, ez jelenleg 13 millió forint, a tervezett 14 millió forintnak a 93 százaléka.
- Milyen beruházásokkal büszkélkedhetnek?
- Idén felavattuk új rendezvényterünket: a Kárpáti Korzót, ahol a borfesztivált és a többi nagyrendezvényünket tartottuk. A községháza melletti faluközpont is látványosan megújult. Új helyére költözött a tágasabbá tett Tourinform iroda, melynek kialakítása, berendezése pályázati forrás felhasználásával valósult meg. Az irodában dolgozók is megerősítették: rövidülnek a nyaralások, inkább többször, rövidebb időre utaznak az emberek, ugyanakkor a rövidebb idő alatt is szeretnének rengeteg élményt begyűjteni. November 16-án adjuk át a nagyközönségnek a Darnay pince és szőlészeti bemutató udvart. Az 1644-ből való boronapince épületegyüttesét sikerült teljesen megújítani. Itt avatjuk a Georgikon Majormúzeum kihelyezett kiállítását, a szőlészeti, borászati bemutató udvart és a Bormúzeum borkínálóját. Természetesen a sok kisebb-nagyobb fejlesztésünk mellett odafigyeltünk útjaink-járdáink állapotának folyamatos javítására is. A sportegyesületünk sikeres pályázatához kapcsolódóan, 19 millió forint felhasználásával egy új sportöltözőt építünk, melynek munkálatai hamarosan el is kezdődnek.
- Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak?
- Mindenki a minőség javításában érdekelt, de bölcs be –és előrelátással kellene a régió programjait úgy megszervezni, hogy egyik nagyrendezvény, ne gyengítse az ugyanakkorra szervezett másikat. A szezon végén nagy várakozással tekintünk az előttünk álló különféle változásokra: a turizmustörvény és a hulladéktörvény nyújtotta módosításokra, és arra, hogy mit hoz az új közigazgatási rendszer, az új járáspolitika. Annyi bizonyosnak látszik, hogy helyben marad a Polgármesteri Hivatal, megmarad az iskola, és természetesen úgy kell megalkotni a költségvetés koncepcióját, hogy az megfelelő szinkronban legyen a változtatásokkal. Nem szeretnénk lemondani régi tervünkről: egy tornacsarnok megépítéséről.
- Gyenesdiás nemcsak a Magyar Tenger része, de a programok, műsorok, rendezvények tengere is...
- A Pünkösdi Szezonnyitótól kezdve, a Festetics Vágtán és a Keszegfesztiválon át, a bornapokig, és a diási búcsúig megannyi program kereste a vendégeink kedvét. Az igényes fellépő zenekarokat, kórusokat felvonultató Községházi Esték mellett a Szent Ilona búcsú és a szüreti vigasság is nagyon kedvelt és népszerű volt a vendégek és a helyben élők körében, de megszerveztük az I. Gyenesdiási Burgonyás Napot és hét képzőművészeti tárlatot is megnyitottunk. A programok zömét a helyi erős civil egyesületek szerepvállalásának köszönhetjük.
- Mi újság a "Nagymezőre tervezett Látogató Központ projekttel kapcsolatban?
- A területre korábban egy másik pályázathoz kapcsolódva már konkrét megvalósítási tervek születtek és folyamatosan kerestük a befektetői és pályázati lehetőségeket. Legalább másfél évtizede folyik az ötletelés e témakörben. Nemrégiben a Bakonyerdő Zrt.. megkereste önkormányzatunkat egy, az állatsimogatóhoz hozzákapcsolódó Látogatóközpont építésével kapcsolatban, melynek helyszíne így a Faludi-sík lenne. Ide egy egész évben üzemelő turisztikai attrakció kerülne, amit egyértelműen a térségi szezon meghosszabbítására is ideálisan lehetne hasznosítani. Itt az egyik központi épületben interaktív módon bemutatnák a Keszthelyi-hegység földtörténetét, domborzatát, állat- és növényvilágát, erdő –és vadgazdálkodását, a hévízi gyógytó geológiáját, valamint a Balaton vízrendszerét és élővilágát.
Ez az épület kiinduló pontja lenne a környék turistaútjainak, a kerékpáros és bakancsos turistáknak. Vállus, Balatongyörök, Vonyarcvashegy és Gyenesdiás együtt támogatja a Bakonyerdő Zrt. 300 millió forint összértékű pályázatát, a közjóléti fejlesztés megvalósítását. A pénzből nagyon sok kilátó fog megújulni, több tanösvény készül, erdei iskola jön létre. Megújulnak az erdei esőbeállók Vonyarcvashegyen, Balatongyörökön, Válluson, de a projekt fő eleme, a gyenesdiási Látogatóközpont lesz. Bízunk benne, hogy a Nyugat-Dunántúli Operatív program keretében sikerül elnyernünk, a közös együttműködéssel beadott pályázatot. Reménykedünk, hogy olyan pályázatokra találunk, amivel további minőségi fejlesztéseket tudunk majd elvégezni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése