Archivum
Górcső alatt a kerékpárosok
A kerékpárosok közlekedés-biztonságának javítása érdekében 2012. október 16-26. között fokozott közúti ellenőrzést tartanak a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szervei - tájékoztatott a ZMRFK sajtószóvivője.
A közelmúltban és napjainkban a kerékpáros közlekedés hazánkban és megyénkben is egyaránt a figyelem középpontjába került. Ennek oka, hogy a kerékpárosok a közúti közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői.
Az idei évben március közepe és április vége között végrehajtott célellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, szándékosan hagyják figyelmen kívül a közúti jelzéseket, például tilos jelzésen haladnak át, egyirányú utcában a forgalommal szemben közlekednek, járdán kerékpároznak, kijelölt gyalogos átkelőhelyen kerékpározva haladnak át, olyan útszakaszon kerékpároznak, ahonnan jelzőtáblával kitiltásra kerültek, illetve alkoholtól befolyásoltak.
A nappalok egyre rövidülnek, sokszor hajnali pirkadatban, vagy alkonyatkor, esetleg esti sötétben használják a kerékpárt.
Főleg erre tekintettel a kerékpárosok biztonságos közlekedésének - a szabályok betartásán kívül - fontos eleme az előírt kötelező tartozékokat megléte. Az ezt előíró rendelet szerint a kötelező tartozékokat - attól függetlenül, hogy milyen időjárási körülmények között, mely napszakban, illetve milyen útszakaszon közlekedik a kerékpáros - a járműre fel kell szerelni.
A láthatóságot tovább javítja, ha fényvisszaverő mellényt (ruházatot) visel a kerékpáros, amit a KRESZ a korlátozott látási viszonyok között és éjszaka - lakott területen kívül - amúgy is kötelezően előír.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az akcióval a megye közlekedésbiztonságát kívánja javítani, és ezen keresztül elérni, hogy a közúti balesetek száma, súlyossági foka, valamint a meghalt és megsérült személyek száma tovább csökkenjen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése