Archivum
Átadták a 25 ezredik Egerszeg Kártyát
Ríz Martin, a zalaegerszegi Kölcsey gimnázium 16 éves tanulója vette át a városháza aulájában a 25 ezredik Egerszeg Kártyát. Az eseményen Balaicz Zoltán alpolgármester elmondta: 2003-ban döntött úgy Zalaegerszeg közgyűlése, hogy a városhoz való kötődést tovább segítve bevezeti az Egerszeg Kártyát, melynek kiváltási összege 2 ezer forint.
A kártya mellé ajándékokat is kapott a várostól a diák
Az elmúlt évek bizonyítják, jó döntés született, hiszen folyamatosan több ezren élnek a lehetőséggel. Mint elhangzott, kiemelt volt a 2006 és 2007-es év, amikor közel négyezren éltek a kártya biztosította előnyökkel. 2012 július 31-ig pedig 3 ezer 438 Egerszeg Kártya tulajdonos van a városban, a számok azt mutatják, ez lesz a legeredményesebb év - fogalmazott az alpolgármester.
Ríz Martin és Balaicz Zoltán az ünnepélyes átadáson; ezúttal egy jelképes, reklám-Egerszeg Kártyával
S hogy miért népszerű? Tulajdonosait különböző kedvezményekhez juttatja, így a kulturális intézményekbe, sportrendezvényekre 20-25 százalékkal kevesebbet kell fizetni a belépőjegyért, az Aquacitybe pedig ebben az évben 50 százalékos kedvezményt kapnak a zalaegerszegiek. Ríz Martin is azért döntött úgy, hogy kiváltja az Egerszeg Kártyát, mert szeretné kihasználni a különböző rendezvényeken ennek előnyeit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése