Archivum
A vendégbarát Vonyarcvashegy
Ha visszatekintek a mögöttünk hagyott nyári főidényre, akkor a rekkenő hőség jut eszembe, ami azzal párosult, hogy a vendégek jobbára nem egyszerre, dömpingben lepték meg a strandot – bár ez is előfordult –, hanem inkább elosztva érkeztek, és sokszor hétköznapokon is kitehettük volna a "megtelt" táblát. Zömében persze a hétvégék hozták a csúcsot, és örömmel tapasztaltuk, hogy elégedetlen vendéggel nemigen volt dolgunk – mondta el összegző szezonértékelésében Péter Károly.
A község és a strand is csak összefogással fejlődhet
Vonyarcvashegy polgármestere szerint az a település lehet sikeres, amelyik a leginkább képes alkalmazkodni a turisták, vendégek folyamatosan változó igényeihez. Szerinte a községnek e téren nincs szégyenkeznivalója. A község polgármesterét elsőként arra kértük, fejtse ki bővebben, hogy miként és miben jártak a vendégek kedvében?
– A strandpénztár előtti sorban állás tavalyi rossz tapasztalatait felmérve, hűtött ásványvizet kínáltunk ingyenesen a várakozóknak, és még külön napernyőrendszert is felállítottunk a védelmükre. A kisgyermekeseket, időseket előre engedték, és a strand dolgozói empatikus türelemmel szolgáltak a kánikulában is. A több éve működő kódolvasásra képes elektronikus beléptető rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A szépen felújított strand és a fitneszpark eszközei abszolút sikert hoztak egész nyáron.
A Tourinform iroda munkatársai két helyszínen, megfeszített tempójú munkát láttak el. Több éves kimagasló teljesítményükkel el is nyerték hálózaton belül a legkiemelkedőbb irodáknak járó profi minősítést, ami plusz előnyöket kínál már az év második felétől. Igyekeztünk megbecsülni a "hűtőtáskás" turistákat is, mert azt látni kell, hogy nagy terhek alatt nyögnek az önkormányzatok, a vendéglátóiparban tevékenykedő vállalkozók, de jobbára azok is, akik leruccantak egy rövidebb-hosszabb nyaralásra. A külföldiekkel és az orosz-ukrán vendégekkel mi csak kis számban találkoztunk, de utóbbiakhoz több ingatlanvásárlás (lovarda-, telek-, társasház-, nyaralóvétel) is köthető.
– Hogyan alakultak a község bevételei?
– Örömmel nyugtáztuk, hogy nagyobb lett a vállalkozók iparűzési adó és idegenforgalmi adó fizetési hajlandósága. Ezen adónemekben az elvártnál is magasabb szintű a teljesülés, és idén látványosan kevesebb fizetési felszólítást kellett postázni. A vendégéjszakák száma a tavalyi értékekhez hasonlatos. A vendégeknek nyolcvan százaléka már belföldről érkezett hozzánk. A külföldiek száma évről-évre csökken egy kicsit. A szobakiadókat az előszezonban két fő, a főszezonban négy fő ellenőrizte. Akadtak persze eltitkolások, de az állampolgári kötelezettségeiket egyre többen korrektül teljesítik. A tisztességgel megfogalmazott kérésre javarészt jó szándék a válasz, a szobakiadók esetében is.
A strandi bevételek harmadával lettek magasabbak, mint a tervezett, ami egyértelműen a kitűnő időjárásnak köszönhető, illetve annak, hogy idén a magas benzinárak miatt sokan nem a tengerparti üdülőhelyeket céloztak meg. A plusz bevételek egy részét további strandi fejlesztésekre, a másik részét településmodernizálásra fordítjuk. A képviselő-testület felállított egy bölcs falumegújítási rangsort, amelyről hamarosan konkrét döntés születik. Továbbra is minőségi, a színvonal emelését szolgáló fejlesztésekben gondolkodunk. A gyönyörű nyár és a szép ősz egyértelmű sikert hozott mindazon vállalkozóknak, akik korábban minőségi fejlesztéseket hajtottak végre. Ők az elégedettség hangján szólnak a főidényről, és ők azok, akik folyamatosan erősítik Vonyarcvashegy vendégbarát, vendégszerető imázsát.
– A szezon rengeteg programtól volt hangos...
– Tényleg, mindegyik nyári hétvégére és a hétköznapokra is bőséggel akadt szórakoztató, kulturális, vagy sportrendezvény. A hagyományos nyárünneplő programok mindegyikét megtartottuk. Szeptember közepén szerveztük meg a Szezonzáró Vonyarci Búcsút és a Határon Túliak Vonyarcvashegyi Ünnepnapját, aminek keretében Erzsébetlak és Homoródszentmárton testvértelepüléseink delegációit is fogadtuk. A hitet és a keresztény vallást erősítve Mária-napi zarándoklatot szerveztünk a Csándor-parkerdei Fénykereszthez, nemrégiben pedig Szent Mihály napján a Keszthelyről induló gyalogtúra kápolnához érkező résztvevőit fogadtuk. A közelmúltban koszöntöttük 75 éves születésnapján Balázs Árpád Erkel- és Magyar Örökség-díjas zeneszerzőt, a falu megbecsült díszpolgárát, akiről egy iskolai tantermet is elneveztünk. November 23-án házi süteménysütő versenyt, 24-én pedig kolbásztöltő versenyt rendezünk az iskolában.
– Volt-e, van-e újdonság a fejlesztések vonatkozásában?
A fitneszpark kialakítását egy sikeres TDM-pályázat segítette, és a csemegeszőlő-fesztivál lebonyolítása is pályázati sikerhez köthető. A tanév kezdetére az iskola fűtéskorszerűsítését és a nyílászárók cseréjét is elvégeztük. November közepéig döntenek az óvodánk fűtéskorszerűsítési pályázatáról, amelynek segítségével ki akarjuk cserélni az ajtókat, ablakokat, és szigetelni szeretnénk az épületet.
A művelődési ház és könyvtár is nyert egy-egy pályázatot a vonalkódos rendszer kialakítására, illetve a munkatársak továbbképzésére. Önerőből jelenleg is folyik a Rákóczi, a Helikon, majd a Petőfi utcák kátyúzása, a csapadékvíz-elvezető árkok tisztítása, a járdák építése, illetőleg helyreállítása. Akad olyan hely, ahol két évtizedes elmaradást kell pótolni. A Petőfi utca ivóvíz gerinchálózata is elavult, gyakoriak a csőtörések, ezért felújítási terveket készítettünk, hogy jövőre a regionális vízmű zrt. szakemberei már most ősszel nekikezdhessenek végre a hálózat modernizálásához. A Lido strandon az üde zöld pázsit folyamatos fenntartásához ki szeretnénk építeni egy öntözőrendszert, és itt fel kívánjuk újítani a vizesblokkokat, illemhelyeket. Hiányzik egy parkolóval kiegészített multifunkcionális pihenő- és rendezvénypark a községből, ezért a képviselő-testület tagjai között egyeztetés kezdődött a leendő helyszínről.
A törvényalkotók kompromisszumkészsége és bölcsessége is szükséges lenne ahhoz, hogy a szezont hosszabbítani tudjuk úgy ősszel, mind tavasszal a horgászturizmus erősítésével. A zalai Balaton-part településeivel és a Bakonyerdő Zrt.-vel közösen pályázunk a több elemű "Cseri-kapu" nagyprojekt megvalósítására. A települések vezetői, Vállussal kiegészülve a közös adventi gyertyagyújtás vándorkoszorújával is az egységet, az összefogást, a kooperációt jelképezik. Hiszek az együttműködésben, a szolidaritásban, mert ez hozhat sikert.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése