Archivum
Hogyan üljünk szék nélkül?
A győri mobilis Interaktív Kiállítási Központ volt az egyik vendége a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szervezésében megvalósuló Innotech konferenciának, Zalaegerszegen. A résztvevők a sajtó képviselőivel együtt látványos és szórakoztató kísérleteket tekinthettek meg Csikós Dániel és Szilasi Tamás demonstrátorok segítségével. Bemutatták, hogyan lehet szívószálból "fúvós hangszert" csinálni, miért válik melegítés hatására újra gömbölyűvé a folyékony hidrogénnel megfagyasztott felfújt lufi, hogyan lehet létrehozni házi tűztornádót, miképp maradnak ülve (fekve) azok az emberek, akik alól kihúzták a székeket.
A győri mobilis Interaktív Kiállítási Központ látványos bemutatója az Innotech konferencián Zalaegerszegen
Az érdekes bemutatót követően az érdeklődők maguk is kipróbálhattak a különböző fizikai jelenségeket modellező berendezéseket; tesztelhették magukat veszélyes útviszonyok között, vagy saját személyre szabott műszerfalat tervezhettek.
Most húzzák ki a székeket
A Széchenyi István Egyetem területén felépült mobilis a járműipar, a közlekedés és a mozgás fizikai összefüggéseire fókuszálva, egy lehetséges alternatívát mutat be a pályaválasztás előtt álló általános- és középiskolás fiataloknak, és kísérletet tesz a természettudományok népszerűsítésére. A mobilis 74 interaktív eszközével kiegészíti a tananyagot, pótolja az iskolapadban elmaradt élményt a diákoknak, a pedagógusoknak pedig módszertani segítséget nyújt.
Szilasi Péter Tamás a mobilis-t üzemeltető kft. ügyvezetője elmondta, az induláshoz ugyan külföldről szerezték be az interaktív eszközöket, játékokat, most azonban keresik annak lehetőségét, hogy hazai kis- és középvállalkozásokkal játéktervezésbe és játékfejlesztésbe fogjanak, mely önálló iparággá is fejlődhet.
Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vezetője hozzátette, a mobilis bemutatóját négy iskolai osztály is megtekintette, mellyel az volt a céljuk, hogy felhívják a diákok – mint a jövő leendő szakembereinek – figyelmét a fizikára, a kémiára, az innovációra. Ezért is nagyon örültek, hogy a győri kiállítási központ elfogadta meghívásukat. Természetesen nemcsak a gyerekekre koncentráltak, a kétnapos konferencián közel tizenöt zalai kis- és középvállalkozás képviselője is részt vett, akik a szellemi tulajdonvédelemről, a stájerországi regionális innovációs rendszerről, valamint az aktuális innovációs pályázati lehetőségekről hallhattak tájékoztatást neves előadóktól.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése