Archivum
Szeptember végén újra elindulhat a forgalom
A Hévízt mentesítő, részben új nyomvonalon épülő, 11 kilométeres szakasz szeptember végére készülhet el – közölte a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. Szeptember végén újra elindulhat a forgalom a hévízi elkerülő út első szakaszán, Keszthely és Alsópáhok között. A megítélt 7 milliárd forint nettótámogatásból épülő projekt 15 százalékát hazai források teremtik elő, 85 százalék pedig uniós támogatásként érkezik.
Hamarosan kész az új út Keszthely és Alsópáhok között
A hévízi elkerülő, részben új nyomvonalon épülő útszakasz a többi között a fürdőtelepülés belvárosát tehermentesíti majd az átmenő forgalom alól. Az első szakasz aszfaltozási munkálatai folyamatosan zajlanak, az út az egyéves lezárás után a műszaki átadást és a forgalomba helyezési eljárást követően lesz átadható újra a forgalomnak.
A forgalomba helyezés további fontos feltétele, hogy a 75-ös főút körforgalmi csomópontja és mintegy 200 méter hosszú szakasza a kapcsolódó projekt, a 71-es főút Keszthelyt elkerülő út részeként elkészüljön. A következő két útszakasz, az Alsópáhokot és Felsőpáhokot, valamint a Hévízt elkerülő szakasz új nyomvonalon épül meg, több mint 7 kilométer hosszan. A bő 2 kilométeres negyedik szakasz Zalaköszvényesnél indulva használja fel a meglévő, alsóbbrendű út nyomvonalát, annak korrekciójával és felújításával a meglévő 76. számú főútig, az alsómándpusztai csomópontig tart. A beruházást több tényező is hátráltatta: a korábbi kivitelezési közbeszerzés és a régészeti munkák elhúzódása, a tavalyelőtti ősz rendkívül csapadékos időjárása, valamint területszerzési problémák is nehezítették a munkát.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése