Archivum
135 ezer forintos havi átlagbér Zalában
2011-ben a legmagasabb összevont jövedelem Zala megyében 107,5 millió forint volt, mely főleg bérjövedelemből származott. A legnagyobb elkülönülten adózó jövedelem a megyében 271,9 millió forintot tett ki, mely jóval alatta marad az országos 7,2 milliárd forintos első helyezettől. A zalaiak átlagban havi 135 ezer forintot kerestek az elmúlt évben – hangzott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Igazgatóságának zalaegerszegi sajtótájékoztatóján kedden.
33 százalékkal növekedett a külön adózók jövedelme
Szemesné Bognár Ágota igazgatóhelyettes elmondta, az összevont jövedelmek körében egy 62 éves férfi volt a rekorder, a külön adózó jövedelmekből pedig egy 54 éves férfi érte el a legmagasabb jövedelmet tavaly a megyében. Magánszemélyként egyben ő volt a legnagyobb adófizető 44,4 millió forint befizetésével. Ez 6,2 millió forinttal kevesebb, mint a 2010. évi első helyezett befizetése. A megyei forrásadós jövedelmek TOP listájának második helyezettje (189,3 millió forint) szintén osztalékból, a harmadik pedig árfolyamnyereségből és osztalékból származó jövedelem.
A 2011-ben az adózók közül 100,3 ezernek keletkezett adófizetési kötelezettsége, az előző évinél 4,9 ezer fővel kevesebbnek. Ők 202,3 milliárd forint összevont jövedelmet vallottak be, 11,7 milliárd forinttal kevesebbet, mint 2010-ben. Az átlagbér egy főre jutó havi összege 135 ezer forint, háromezer forinttal több, mint egy évvel korábban, viszont jóval kevesebb, mint az országos 158,6 ezer forintos átlag. Ezzel Zala megye az országos rangsorban a tizenegyedik helyet foglalja el, az előző évhez képest kettő helyet előre lépve.
Az igazgató-helyettes beszámolt arról is, hogy az előző évhez képest 33 százalékkal növekedett a külön adózó jövedelmek együttes összege a megyében, ami 10,9 milliárd forint volt. Ebből 2,1 milliárd forint személyi jövedelmi adót fizettek be, az ingatlan bérbeadással korrigált bázisévinél 7,6 százalékkal többet.
Az adókötelezettek által átlagosan fizetendő adó összege csökkent az elmúlt évben. Míg 2010-ben átlagosan 300 ezer forinttal járultak hozzá az adóbevételekhez, addig 2011-ben csak 272 ezer forint fizetési kötelezettségük keletkezett, mely az országos átlagnál 85 ezer forinttal, a régiós átlagnál 37 ezer forinttal alacsonyabb.
2011-ben 13,4 ezren dolgoztak egyéni vállalkozásban. Tevékenységük után fizetendő 653,6 millió forint vállalkozói személyi jövedelemadó és osztalékadó együttes összege 8,6 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban, az egy főre jutó adókötelezettség pedig 81 ezer forintról 89 ezer forintra növekedett. A legmagasabb bevétel összege 4,3 milliárd forint volt, ami a régiós TOP 100-as lista második helyére elegendő. A megyei első három helyezett gépjármű kiskereskedelemmel, fűrészáru-gyártással, valamint növénytermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
Az EVA (egyszerűsített adófizetés) alanyok összesen 11,4 milliárd forint árbevételt értek el, bevételeik után 3,4 milliárd fizetési kötelezettségük keletkezett, 5,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése