Archivum
Vádemelési javaslat a fegyveres rabló ellen
Vádemelési javaslattal zárta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 2011. november 30-án Sármelléken elkövetett fegyveres rablás miatt indult büntetőeljárást - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Egy vendéglátó egység alkalmazottja egyedül tartózkodott abban az éjjel-nappal nyitva tartó üzletben, ahova éjjel egy órakor lépett be egy sötét színű baseball sapkát viselő férfi, aki arcát egy kockás mintázatú sállal kötötte el s a kezében lévő fegyverrel az eladót a bevételátadására kényszerítette. Miután a férfi egy átlátszó szemeteszsákban átvett 130.000 forintot, gyalogosan távozott a helyszínről.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel, kiterjedt nyomozás keretében kezdte meg az elkövető felderítését. Köszönhetően a sértett által adott pontos személyleírásnak és az adatgyűjtés során beszerzett információknak, a rendőrök összehangolt akció keretében 2012. február 23-án elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható negyvenkét éves keszthelyi férfit, akit fegyveresen elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek. Két nappal később a bíróság a férfit előzetes letartóztatásba helyezte.
Ilyen típusú riasztófegyverrel követték el a bűncselekményt
A férfi lakásán tartott házkutatás során a rendőrség több olyan baseball sapkát, mobiltelefont, SIM kártyát, riasztólőszert, valamint egy maszkot és egy fegyverhasználati utasítást foglalt le, ami a bűncselekmény elkövetését igazolta. A nyomozás során kiderült, hogy az elkövető a fegyvert egy horgászboltban vásárolta egy héttel a rablás előtt, majd a bűncselekmény elkövetése után pár héttel eladta.
A rendőrség elfogta a bűncselekmény tippadóját is, azt a férfit, akiről kiderült, hogy a sármelléki rablás előtt pár órával közösen behatoltak egy sümegi üzem irodahelyiségébe, ahonnan készpénzt akartak ellopni, de egy alkalmazott megzavarta őket, ezért az ablakon lévő szúnyoghálót kiszakítva gyalog elmenekültek. Ezután harmadik társukkal, aki a közlekedéshez használt személygépkocsit vezette közösen Zalaszántóra utaztak, ahol a férfi társa egy feszítővassal megpróbálta felfeszíteni egy presszó ajtaját, de a tulajdonos megzavarta, így a társaságnak innen is zsákmány nélkül kellett menekülnie. Ezután indultak el Sármellékre, ahol a gyanúsított a bűncselekményt elkövette.
A rendőrség fegyveres rablás megalapozott gyanúja miatt javasolt vádemelést a két férfi ellen, akiknek várhatóan a sümegi betörés és a zalaszántói betörési kísérlet miatt is felelniük kell. A nyomozás során keletkezett iratokat a Zala Megyei Rendőr- főkapitányság Bűnügyi Osztálya vádemelési javaslattal küldte meg a Zalai Megyei Főügyészségnek. A tippadó a rablás elkövetőjének elfogásakor már más hatóság előtt folyamatban lévő eljárás miatt előzetes letartóztatásban volt, jelenleg pedig nem jogerős fegyházbüntetését tölti.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése