Archivum
Előzetesben a bűnözőpáros
Elfogta, majd őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit és nőt, akik a megalapozott gyanú szerint pénteken és szombaton több vagyon elleni bűncselekményt is elkövettek Zalaegerszegen - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Pénteken délben egy zalaegerszegi áruházból értesítették a rendőrséget, mivel ismeretlen elkövetők az üzlet nyitott raktárából közel 27.000 forint értékben élelmiszereket vittek ki és rejtettek el az épület mögé, ahonnan továbbvinniük nem sikerült, ugyanis a bolt dolgozói a pakolásban megzavartak egy férfit és egy nőt, akik eltávoztak a helyszínről.
A délutáni órákban a Budai Völgy utcában egy családi ház udvarán a közelben lakók értek tetten egy férfit és egy nőt, amint a férfi a ház ablakát benyomva bement a házba, a lelepleződés miatt azonban nem vitt magával semmit, az elkövetők innen is sietve távoztak.
Nem sokkal később a Becsali útról érkezett bejelentés, miszerint egy ismeretlen nő leszólított egy idős férfit, akit egy darabon elkísért, majd a férfi ingjének zsebéből kikapta az ott tartott pénzt, amivel elszaladt.
Szombaton hajnalban a Göcseji úton szólított le egy férfit egy számára ismeretlen nő, aki cigarettát kért tőle. Miután nem kapott csatlakozott a nőhöz egy férfi is, aki állon ütötte a leszólított férfit, akitől elvették készpénzét és karóráját.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság a nyomozás során beszerzett bizonyítékok, információk alapján a négy bűncselekmény elkövetésével egy Zalaegerszegen lakó férfit és annak élettársát gyanúsítja, akik vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt bíróság előtt már többször is álltak. Kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek, őrizetbe vételüket követően a rendőrség kezdeményezésére a bíróság előzetes letartóztatásukat rendelte el.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése