Archivum
Szülők Iskolája Zalaegerszegen
A Zalaegerszegi Gyermekek Egészségéért Alapítvány szervezésében Szülők Iskolája címmel program sorozat indult szeptember második felében. A Mátyás király utcai rendelőben csütörtök esténként Gaál Tímea klinikai pszichológus előadásai várják az érdeklődőket gyermeknevelés témakörben. A nevezett projekt részeként dr. Czeizel Endre orvosgenetikus az őssejtek gyógyászati alkalmazásáról beszélt a főként kismamák, gyermekvállalás előtt álló fiatal párok alkotta közönségnek.
Elmondta a nevezett témával kapcsolatos külföldi és hazai kutatásokat, eredményeket jogviszonyokat. Ezek mindegyike terén számos eltéréssel lehet találkozni. Az első őssejteket 28 évvel ezelőtt fagyasztották le, 20 éves eltarthatóságot ígérve, mely már bebizonyosodott, hogy túlhaladott elképzelés. A köldökzsinórból nyert őssejt kutatás Sir Martin Evens , 2007 - ben orvosi - élettani Nobel díjas orvos nevéhez köthető.
Majd beszélt a genetikus az őssejtek két típusáról a pré - embrionálisról és a felnőtt, azaz szöveti típusú őssejtekről. Az előbbi, a megfogant petesejt, mely még "mindenreképes" őssejtekből áll létének első 15 napján, ami után megindul a sejtek specializálódása. Ilyen őssejt alkotta magzatkezdemény csak lombikbébi módszerrel állítható elő (Magyarországon nem engedélyezett a magzatkezdemény kísérleti célra való felhasználása.) De ezen őssejtek kis hányada születés után is megmarad különböző szövetekben, főként a csontvelőben. Ezek alkotják az őssejtek második csoportját. A "túlélő" őssejtekhez legegyszerűbben, fájdalom és kockázatmentesen a köldökzsinórvérből lehet hozzájutni. Ezen őssejteket már használják csontvelő megbetegedések esetén. További indikáció napjainkban a különböző daganatos, genetikus betegségek, illetve kemo és sugárterápia utáni állapot. A jövőbeni gyógyítást illetően az I. típusú cukorbetegség, a Parkinson kór, a szívinfarktus, szervátültetés, meddőség és öregkori elkopott szervek pótlása vetődött fel.
A köldökzsinór őssejtek (szemben a csontvelőben, keringő vérben lévő öreg őssejtekhez képest) fiatalok, genetikailag jó minőségűek. Nem mindegy azonban itt sem a donor és a kapó személy rokonsági foka, bár az őssejt elfogadás messze hatékonyabb, mint a felnőtt szövetek befogadása. Saját őssejt beültetéskor pedig biztosan nincs kilökődés. Szülők és testvérek gyógyítására is egyre gyakoribb az újszülöttek lefagyasztott őssejtje.
A problémák között első helyen szerepel köldökzsinór vér megőrzés magas költsége. S a felhasználás orvosi, jogi és etikai problémákat feszegethet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése