Archivum
Gázszivárgást imitáltak
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gyakorlatot tartott október 25-én a Mol zalaegerszegi finomítójánál. A feltételezett esemény szerint a PB-gáz tárolására alkalmas vasúti vagonok telephelyi mozgatása közben az egyik kocsi megsérült, a gáz a szabadba jutott. A hivatásos katasztrófavédelmi és mentő alakulatok a Mol létesítményi tűzoltóival a szükséges beavatkozásokat és lakosságvédelmi intézkedéseket gyakorolták.
Gyakorlat a Mol zalaegerszegi finomítójában
Farkas Diána tű. Hadnagy, a katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, a zalai finomító belső védelmi tervének, valamint Zalaegerszeg külső védelmi tervének részleges gyakorlására került sor, hogy ellenőrizzék a benne foglaltak megvalósíthatóságát. Gyakorlatot minden évben rendeznek a Mol megyeszékhelyi finomítójánál, de csak háromévente viszik végig a teljes védelmi tervet.
A feltételezett helyzet szerint a veszélyes anyag a környezetbe áramlott és szélirányban terjedt a lakott településrész felé. A műveletirányítás a terveknek megfelelően a legmagasabb riasztási fokozatot rendelte el az üzemben. A lakosságvédelmi intézkedés keretében pedig megkezdték az érintett településrészen a lakosság kimenekítését az ideiglenes befogadóhelyként berendezett besenyői közösségi házba.
A gyakorlat a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság valamint a Mol Nyrt. Zalai Finomító vezetése is megfelelőnek értékelte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése