Vezető hírek
Április 15-én indul a Fiatalok Hete
Egy hétig minden a diákokról szól Zalaegerszegen
A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a városházán. Balaicz Zoltán polgármester elöljáróban elmondta: régen külön rendezték meg a középiskolásoknak szóló diáknapokat, és a felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak szánt egyetemi napokat. Néhány éve azonban egy nagy eseménysorozattá állt össze a kettő, és egy héten át a fiatalokról szól minden a városban.
Az egyetemi napokat április 15-17 között szervezik meg a hallgatói önkormányzatok (PTE és Pannon Egyetem), ezt követi a középiskolásoknak szóló városi diáknapok, melyre április 16-20 között kerül sor. Az egyetemi programok sorát szakmai előadások, főzőversenyek, „duális délelőtt”, lézer lövészet és lovaglás is színesíti.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a középiskolásoknak szóló rendezvények sorában újdonságként egy egészségügyi problémákról szóló előadássorozatot állítottak össze a Szent Rafael Kórház fiatal orvosai. Természetesen nem marad el a diák-hatalomátvétel sem, melyre április 17-én, 8 órakor került sor. Tasnádi Fanni diákpolgármester többek között elmondta: a hatalomátvételt a hagyományoknak megfelelően a diákparlament ülése, majd az ünnepi díszközgyűlés követi. Több fontos előterjesztést is tárgyalnak, melynek eredményeiről sajtótájékoztatón számolnak majd be.
A városi diáknapokon bűnmegelőzési vetélkedőre is sor kerül, és ismét megrendezik a fizikai és mentális helytállást fejlesztő „Aludj máskor” 24 órás vetélkedőt, melyre hat középiskolás csapat jelentkezett. A megmérettetésnek a Dózsa-iskola tornacsarnoka ad helyet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Új parkolók a zalaegerszegi Jákum utcábanZalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Zalaegerszegi Alter-Pop Akusztik by AndalgóKis templom, nagy élmény. Orgonakoncert a Göcseji FalumúzeumbanAlkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében"Z" GENERÁCIÓ - Zalaegerszegi Ady- iskola gimnáziumi tanulóinak kiállításaTudományos Stand Up Estek - Mesterséges intelligenciaMancsos Kavalkád - Kutyás családi napMűvészet és pszichózis - Skizoid alkotókSANCTUM - Ki viszi át a szerelmet? - Lutter Imre, Huzella PéterTájházak és szabadtéri gyűjtemények napjaSzeress a kertben lenni! Előadás Szomoru Miklóssal top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben