Zalaegerszeg
gasztro
Idén is a Mustra nyitja a grillszezont
Hat zalaegerszegi belvárosi vendéglátóhely részvételével május 16-18. között ismét megrendezik a Mustra grill&chill gasztronómiai minifesztivált. A programsorozat részleteiről az Alibi pub-ban tartottak sajtótájékoztatót a szervezők, melyen részt vett Balaicz Zoltán is.
kortárs
Vonalgyakorlatokból fantáziavárosok
Zalaegerszegen született, a DÉSZI-ben (ma Széchenyi István Technikum) végezte középiskolai tanulmányait, majd a Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Több évtizedig Budapesten élt, aztán családjával visszaköltözött Zalába.
közélet
Indul a Kosztolányi utca kétirányúsításának második üteme
Folytatódik Zalaegerszegen a Kosztolányi Dezső utca kétirányúsítása. A beruházás második ütemének nyitánya alkalmából sajtótájékoztatót rendeztek a Baross ligetben. A park környezete (vagyis a Hunyadi-, Kosztolányi- Zrínyi- és Kossuth utcák találkozása) fontos csomópontja lesz az építkezésnek a következő hónapokban.
közélet
Járdaszakaszok felújítása a Kertvárosban
A zalaegerszegi Átalszegett utca 169-173. számú társasházak keleti oldalán húzódó járda állapotával kapcsolatban többször érkezett jelzés a településrész önkormányzati képviselőjéhez, Bognár Ákoshoz.
zsibongó
Április 15-én indul a Fiatalok Hete
Szakmai előadások, vetélkedők, közös főzések és más szórakoztató programok színesítik az idei Fiatalok Hete rendezvénysorozatot. A Zalaegerszegi Városi Diáknapokat és a Zalaegerszegi Egyetemi Napokat magába foglaló eseményre április 15-20 között kerül sor a város több pontján.
Március 15-i ünnepség Zalaegerszegen
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére városi ünnepséget szerveznek március 15-én Zalaegerszegen.
Új aszfalt a zalaegerszegi Berzsenyi utcában
Az arányos városfejlesztés részeként befejeződött a zalaegerszegi Berzsenyi utca felújítása. Mint azt a helyszíni sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a belváros mindig komplex kihívások elé állítja a városvezetést, hiszen itt a külső városrészekhez képest koncentráltabban jelenik meg az utak, járdák, oktatási- és egészségügyi intézmények karbantartásának, felújításának igénye.
civil
Több száz jelmezes felvonuló űzte el a telet Zalaegerszegen
Fánkvásár és jelmezes felvonulás várta a zalaegerszegieket február 13-án, azaz húshagyó kedden. A városi farsang a hagyományokhoz híven jótékonysági fánkvásárral vette kezdetét.
Frontálisan karambolozott két személyautó Zalaegerszegen péntek este
Frontálisan karambolozott két személyautó Zalaegerszegen, a Balatoni úton - jelezte a hírt a VÉSZ applikáció.
közélet
Műszaki bejárás a Vizslaparkban
Bali Zoltán alpolgármester, önkormányzati képviselő, Fazekas Györgyi városüzemeltetési szakreferens és Kovács Mihály főkertész végigjárta a belváros legnagyobb parkját, hogy már az év elején, időben megkezdhessék a tisztítási, javításai és karbantartási feladatokat. Erről az alpolgármester Facebook-oldalán számolt be.
Elkezdődnek a Mérleg tér átépítésének kivitelezési munkái
2024. január 19-től elkezdődnek a zalaegerszegi Mérleg tér átépítésének kivitelezési munkái.
közélet
Új parkolók a zalaegerszegi Köztársaság útján
Közel 80 millió forintos beruházással, május eleji határidővel megújulnak és bővülnek a Köztársaság útja 87-89. számú tízemeletes lakóépületek nyugati oldalán lévő parkolóhelyek. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kányavári-sziget (4), Bali Zoltán, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. felügyelőbizottsági tagja (1), Hévíz, Festetics tér (39), Sorsmodellezés (10), szerszámgyártás (2), Szent György Lovagrend (1), Street Food Weekend (4), Válicka népdal műhely (3), Little G Weevil koncert (1), Földhivatal (1), Városkép (32), Bartók Béla (1), Káli-medence (2), Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány (2), Pannon Egyetem (40), Művelődési Központ, Hévíz (12), Miklósfa, Mindenki Háza (5), Múzeumok hónapja (1), Tangó (1), dr. Gyimesi Endre (76)