Vezető hírek
Hagyományok és digitális jólét az Apáczai tagkönyvtárban
Ezen belül nem papír alapú szórakozási lehetőségeket is kínálnak, amire most is volt példa. Az irodalmi olvasócsoport novemberi találkozóján két témát érintett. Az egyik a felnőttek önismeretét gazdagító népmesék, és ezen kultúrkincseket témák szerint összegyűjtő könyvek. A másik pedig Bauer Barbara író, újságíró legújabb kötete, a „Most élsz”, mely Máté Péter életét dolgozza fel. Az írónő már érintette a korszakot más művében is, a pontos életrajzi adatokat és Máté Pétert, mint az embert, pedig az általa készített interjúk alapján fogalmazta. Szintén ő készítette a zenész életét bemutató film forgatókönyvét is.
Digitális Jólét Pontként pedig általános iskolásoknak (Eötvös, 5-6. osztályosok) mutatták be a 3 dimenziós nyomtató működését, és az eszköz által gyártott figurákat, a virtuális valóságot megjelenítő VR szemüveget, mellyel egy hullámvasúttal lehetett menni egy kört, valamint drónokról és robotokról lehetett információkat szerezni. Ez a bemutató egy országos turné részeként érkezett a zalaegerszegi kertvárosi intézménybe. Ezen kívül Zalában még Nagykanizsán és Keszthelyen volt hasonló esemény. Kiegészítő programként pedig a középiskolásoknak, pontosabban a Munkácsy-iskola honvéd kadét osztályának Somogyi Péter vezetésével sportlövészet bemutatót tartottak szintén az intézményben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke között -
rovatunk hírei
A tárgyalkotó közösségeket erősítik15 éves a zalaegerszegi Szélrózsa TánckörNémeth János keramikusművész 90 évesPozvai Andrea a letisztultság híveElőadás a magyaros női ruhákról a Göcseji TudásközpontbanSírjelek a skanzen temetődombjánBemutatkozott az őrségi SzeparéA népművészeten nőttem felSzita, szita péntek, vége van a télnekTermékvásár, kézművesfoglalkozások, kiállítások top 10
Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenZalai gólyamentés gyors összefogássalPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform iroda