Vezető hírek
Előadás a magyaros női ruhákról a Göcseji Tudásközpontban
Tüdős Klára ruha- és jelmeztervező munkássága
A második világháború előtti időszakba vezetett a vetítettképes bemutató, amikor a magyaros női viseletnek nagy keletje volt. Tüdős Klára ruha- és jelmeztervező munkásságával ismerkedhettek meg az érdeklődők, aki több vonatkozásban is beírta a nevét a magyar történelembe. Többek között ő volt ez első női filmrendező hazánkban, falukutatással foglalkozott, nőszövetség vezető, és újság alapító volt, színműveket írt, tehetséges gyermekek oktatását karolta fel, a háború idején gyerekeket mentett a svéd misszióval.
De a nevezett előadás az általa megálmodott ruhákra koncentrált. Karrierje akkor indult, amikor 1925-ben az Operaház jelmeztár vezetője lett. Egy év múlva ő tervezte Kodály Zoltán: Háry János opera jelmezeit. Majd egy ünnepi esten maga készítette buzsáki mintás ruhában jelent meg, sikert aratva és feltűnést keltve. 10 évvel később „Pántlika” névvel szalont nyitott, mely erről a magyaros vonalról volt híres. Az arisztokrácia és a művészvilág varratott nála. Az előbbi csoportból Horthy Miklós felesége is a megrendelői körhöz tartozott.
Munkáit Magyarországon és külföldön egyaránt elfogadták. Vagy szabásukban, vagy díszítettségükben, vagy anyagukban voltak magyarosak, jól eltalált arányokkal. Munkái a nemzetközi divathoz alkalmazkodtak. Nemcsak alkalmi ruhákat készített, hanem nőies kosztümöket, kötényeket, nyári ruhákat, báli ruhákat, nagyestélyiket, menyasszonyi ruhákat, ünneplő ruhákat, különleges viseleteket (strandruha), anya-lánya egyforma öltözéket, farsangi jelmezt, szűrszerű, illetve subaszerű női viseletet, csikós ruha ihlette női ruhát.
Munkái a háború áldozatai lettek, kevés maradt meg belőlük. De a Hagyományok Házában, illetve az Iparművészeti Múzeumban található belőlük néhány bemutató példány.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Balesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Új integrált intézmény a fogyatékkal élőknekErősíthető sorstársi kapcsolatSikeres pályázat a ZalaszentivánonFél karral lett világbajnok sportoló PéterEgy rendhagyó könyvZalaegerszegre látogattakIgricfesztivál NagykanizsánJimi, az örökmozgóKötetben a képzési tapasztalatokA közös dalolás örömére top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztése