Vezető hírek
Sárgultak a fiatal végzős gazdászok
A résztvevőket elsőként Vonderviszt Ferenc rektorhelyettes köszöntötte, aki első ízben vett részt az ősi hagyományok erejéből építkező ceremónián. A professzor kiemelte: a végzősök diplomáját is e hagyományok, a 220 éves múltra visszatekintés teszi igazán patinássá. Az ifjú gazdászoknak minél jobb szakemberekké kell válniuk, hogy alma materük hírnevét öregbítsék. Rámutatott: „-Ötven éve azt mondtam volna, hogy révbe értek, de az óta nagyot változott a világ. Ma inkább azt mondom, hogy jogosultságot szereztek arra, hogy a startvonalra álljanak. A megszerzett tudás néhány év alatt elavul és szükség van az élethosszig való tanulásra, a tudás állandó megújítására, az ismeretek szakadatlan bővítésére. Önök itt Keszthelyen egy hosszú idő alatt kiérlelt nemes értékek hordozóivá és letéteményeseivé váltak.”
Polgár J. Péter dékán búcsúztató gondolataiban említést tett arról, hogy a Georgikon hallgatója gazdász érzületű, a mindenkori elkötelezettség hordozója, néha nótás kedvű, véleményt nyilvánít és véleményt formál, tanulmányai közben is létrehoz dolgokat, befolyásol és gyorsabban reagál a világ változásaira, mint az idősebb felnőttek. A sárguláskor az oktató aggódik, hogy a diákja elmegy, majd egy gyors számvetés után észreveszi, hogy van utánpótlás. A közösség megtartó erejében hisz a hallgató és az oktató is. A most végzettek egyszerre részei és működtetői is a városnak. Sárguláskor a gazdász számot vetve eddigi teljesítményével, hagyja magát ünnepelni, elérzékenyülni.
Illyés Ferenc, az egyetem székelyudvarhelyi kihelyezett képzési helyének ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a siker ünnepére érkeztek, továbbá rendet tenni az értéktárukban, ünnepelni húsz székelyföldi egyetemista összedolgozását. „Az elmúlt három esztendőben megkaptuk a szakmai tudást, a stratégiai gondolkodás alapjait, a vidékfejlesztés eszközrendszerét, az agrártervezés ismereteit”
Kecskés Norbert turizmus-vendéglátás szakos sárguló hallgató a társai nevében búcsúzott az intézménytől. Az alsóbb évfolyamosok nevében Sándor Bence szőlész-borász mérnök alapképzési szakos hallgatója vett búcsút a társaktól.
A város nevében Vozár Péterné önkormányzati képviselő köszöntötte a gazdászokat, majd a sárguló hallgatók képviselői felkötötték szalagjukat a Georgikon zászlajára, majd a lobogót átadták az alsóbb évfolyamos társaiknak. A gazdász himnusz közös eléneklése után a palotást táncolták el a díszmagyar öltözetben lévő ifjak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke között -
rovatunk hírei
A tárgyalkotó közösségeket erősítik15 éves a zalaegerszegi Szélrózsa TánckörNémeth János keramikusművész 90 évesPozvai Andrea a letisztultság híveElőadás a magyaros női ruhákról a Göcseji TudásközpontbanSírjelek a skanzen temetődombjánBemutatkozott az őrségi SzeparéA népművészeten nőttem felSzita, szita péntek, vége van a télnekTermékvásár, kézművesfoglalkozások, kiállítások top 10
Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettZalai gólyamentés gyors összefogássalMesehős program a nagyszülők védelmébenPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform iroda