Vezető hírek
Az ételreplikátortól a 3D nyomtatásig
– Még a főiskolai tanulmányaink ideje alatt kötöttünk barátságot, ami azt követően is megmaradt, sőt szorosabbá vált. Ekkor gondoltuk azt, hogy CncTeamZeg néven létrehozunk egy fejlesztőcsapatot kamatoztatva az egyetemi évek alatt, illetve utána az iparban megszerzett szaktudásunkat – mondta érdeklődésünkre Móricz László, aki nem hagyta el az immár a Pannon Egyetem alá tartozó campus falait, mert doktorijára készül. Csapatuk többi tagja – Kovács Gyula, Móricz Balázs, Sebők Tamás és Szak Gábor (ő elfoglaltság miatt nem volt jelen a beszélgetésen) – műszaki területen dolgozik. Nos, mivel mindanynyian élénken érdeklődnek a műszaki tervezés és a cnc világa iránt, ezért egy komolyabb projektbe fogtak. Olyan univerzális gépet építettek, ami többféle munka elvégzésére, valamint többféle anyag nyomtatására alkalmas.
A CncTeamZeg a 3D nyomtatási technológia fejlesztésében
Móricz Balázs, Móricz László, Sebők Tamás és Kovács Gyula a saját fejlesztésű géppel.
– Hogyan valósították meg a gyártást?
– A gondos tervezést követően 2015-ben fogtunk bele a gyártásba saját forrásból, melynek eredményeként 2016 nyarára két gépet tudtunk elkészíteni az általunk megálmodtak szerint. A berendezések többféle funkcióra alkalmasak, mivel egyrészt cnc marógépek 3D nyomtatófejjel, ezen felül mérőgépként is működnek, továbbá gravírozási munkákra is képesek – vette át a szót Sebők Tamás.
– Milyen céllal építették meg?
– Mivel támogatni szerettük volna a zalaegerszegi műszaki képzést, így az egyik gépünk itt kapott helyet, hogy a hallgatók megismerkedhessenek a cnc technológia és reserve engineering (viszszamodellezés) folyamat alapjaival. Büszkék vagyunk arra is, hogy már szakdolgozat is íródott gépünkről – válaszolt Kovács Gyula.
– Csapatunk a sikereken felbuzdulva további projektekbe fogott bele. Jelenleg tervezés és kivitelezés alatt áll több nagyobb sebességre képes 3D nyomtató, lézergravírozó illetve vonalszkenner, amivel bármilyen tetszőleges tárgyat lehet digitalizálni és utána 3D nyomtatón kinyomtatni. A már elkészült univerzális gép sokszínűségét mutatja, hogy a jelenleg gyártás alatt álló gépek alkatrészeit már ezen a gépen marjuk és nyomtatjuk ki, valamint az adott darabot levétel nélkül egy felfogásban tudjuk megmérni a mérőfej segítségével – fűzte hozzá Móricz Balázs.
A tetszőleges tárgy akár egy süteményformázó is lehet, vagy egy törött elem egy háztartási berendezésből, ami utána újra használhatóvá válik annak reprodukálásával. A 3D nyomtatási technológia, vagyis digitális modellekből háromdimenziós tárgyak alkotásának jelentősége természetesen ennél sokkal messzebbre mutat. Egy új ipari forradom küszöbén állunk, talán még fel sem fogjuk, de sejtjük már, hogy a 3D nyomtatási technológia az emberi élet, létezés minden területére milyen kedvező hatással bírhat. Ezt mutatja jelenlegi egészségügyi alkalmazása, hiszen már most olyan eszközöket, protéziseket, sablonokat nyomtatnak, amelyekkel begyakorolhatók a műtéti fogások, jelentősen lecsökkenthetők a műtéti idők. A legfontosabb az, hogy egyénre szabott eszközökkel, protézisekkel ez az innováció életet menthet, és életminőséget javíthat.
A CncTeamZeg tagjai is jövőjüket a 3D nyomtatási technológia lehetőségeinek kiaknázásában látják. A közeljövőben indítandó vállalkozásukkal ezen technológiákra épülő szolgáltatásokkal, egyedi gyártással és tanácsadással kívánnak rendelkezésre állni megbízóik számára. A www.CncTeamZeg weboldalukon érdekes, a témához kapcsolódó cikkeket is olvashatnak az érdeklődők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszegen járt Cseh Katalin EP-képviselő Új parkoló épül a Platán soronBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeÚtszegély- és járdafelújítás ZalaegerszegenKonferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyen -
rovatunk hírei
Sarki fényről, napkitörésről Bánfalvi PéterrelMegemlékezés a zalaegerszegi Ho Si Minh szobornálPajtamozi és orgonakoncertek a Göcseji FalumúzeumbanHuszti Bernadett operaénekes a Lokálpatrióta KlubbanVédett természeti érték a zalaegerszegi Deák tér és a csácsi arborétumFelújították a Köztársaság útja 87-89 szám alatti tömbbelsőtSportos egyetemi jubileumA Z generáció a digitális térben olvasMájus 23-án nyílik az V. GreenTech szakkiállításElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról top 10
Zalai gólyamentés gyors összefogássalVisszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMesehős program a nagyszülők védelmébenMindig is nagycsaládot tervezettElőadás a művészet és pszichózis kapcsolatárólZalaegerszegre látogatott Magyar Péter, a TISZA Párt alelnökeBalesetveszélyes járda újult meg a PáterdombonPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja Ebergényben