Vezető hírek
Az Arcanum értékeket ment
50 millió digitalizált oldal az elmúlt 250 évből
Mint azt Tóth Renáta könyvtárigazgató a résztvevőket köszöntve elmondta: az Országos Könyvtári Napok célja az, hogy minél több könyvtári szolgáltatást bemutassanak a közönségnek, illetve, hogy értékekre, kincsekre hívják fel a figyelmet. Az Arcanum tartalomszolgáltató maga is egy ilyen kincs az országban, annál is inkább, mert jelenleg ők a legnagyobb folyamatosan bővülő adatbázis a régióban. A digitális adatbázis létrehozásával, és folyamatos bővítésével egyfajta értékmentést végez a cég. Rengeteg távolról elérhető régi, vagy közelmúltbeli újság, térkép, szaklap és egyéb dokumentum található meg az internetes felületen, segítve ezzel a kutatók munkáját.
Biszak Kincső, Tóth Renáta és Biszak Bogáta
Az előadás során Biszak Bogáta és Biszak Kincső ügyfélkapcsolati munkatársak beszéltek az Arcanum létrejöttéről, illetve a digitális tudománytár használatáról. Bogáta elöljáróban elmesélte, hogy az Arcanum Adatbázis Kiadó 1989 óta működik, melyet édesapjuk, Biszak Sándor alapított. Azóta is ő a cég tulajdonosa. Több mint harminc éve foglalkoznak kulturális tartalmak digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával. Eleinte főleg CD-re és DVD-re digitalizáltak, ám a technika sokat változott. Az újabb eszközök és az Internet segítségével ma már több száz hazai tudományos- és szakfolyóirat, valamint heti- és napilap lapszámait tudják közzétenni az elmúlt 200 évből. Az arcanum.com/hu oldal szolgáltatásai között a digitális tudománytáron kívül térképtár (katonai-, kataszteri -és várostérképek) és kézikönyvtár is fogadja az online látogatót. Az Arcanumnak csak egy része ingyenes, a tartalmak többsége az előfizetést követően érhető el.
Forrás: arcanum.hu
Biszak Kincső a digitális tudománytár működését mutatta be néhány gyakorlati példán keresztül. Jelenleg 50 milliónál több oldalt tartalmaz az adatbázis. Az elmúlt 250 év fontos napi- és hetilapjait már feldolgozták. Nemcsak Magyarország területén, hanem külföldön is végeznek digitalizálást. Több romániai partnerük van, de a kassai tudományos könyvtárral is van kapcsolatuk.
Az adatbázis egyik előnye, hogy szövegre és képre is lehet keresni, és számos keresési szűkítésre van mód. A Mesterséges Intelligencia segítségével pedig saját fotókat feltöltve akár arckeresést is lefuttathatunk a rendszeren. Többeknek sikerült ezzel a technikával régi fotókon látható személyeket beazonosítani.
Forrás: arcanum.hu
A kiadó célja, hogy Közép- Kelet Európa legnagyobb sajtóadatbázisává váljanak. A régióban jelenleg csak Ausztriában és Németországban van hasonló tartalomszolgáltató. Ahogy a szlogenjük is jelzi: a digitalizálás a szenvedélyük, így a munka nem áll le, az adatbázis folyamatosan bővül. Az Arcanum szolgáltatásai a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban is elérhetőek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Konferencia a 19-20. századi szórakozási lehetőségekrőlBefejeződött az alsóerdei kerékpárút szabadidőpark és Sugár utca közötti szakaszának felújítása Hétfőtől útburkolat és parkolóépítés kezdődik a KertvárosbanSajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke között -
rovatunk hírei
A tárgyalkotó közösségeket erősítik15 éves a zalaegerszegi Szélrózsa TánckörNémeth János keramikusművész 90 évesPozvai Andrea a letisztultság híveElőadás a magyaros női ruhákról a Göcseji TudásközpontbanSírjelek a skanzen temetődombjánBemutatkozott az őrségi SzeparéA népművészeten nőttem felSzita, szita péntek, vége van a télnekTermékvásár, kézművesfoglalkozások, kiállítások top 10
Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrátRetro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenZalai gólyamentés gyors összefogássalPosztumusz díszpolgári cím Gábor Miklós színművésznek Polgárőrök nyílt napja EbergénybenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform iroda