Vezető hírek
Rendhagyó és tematikus túrákat is szerveznek
Folytatódnak a városi séták
Tuboly Andrea irodavezető érdeklődésünkre elmondta: az ingyenes városnéző sétákat a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület tagjaként szervezik. Az első programra június 27-én, 10 órától kerül sor. Az érdeklődők a város mellett haladó túraútvonal, a Horhosok útja egyik szakaszát járhatják be. A 8 kilométeres, zöld színnel jelölt útvonalon Sustik Tiborné Edit, bronzjelvényes gyalogos túravezető lesz a segítségükre. Bemutatva a városkörnyék természeti értékeit.
A Horhosok útjának egyik szakaszát járják be elsőként az érdeklődők
Július 10-én 18 órától pedig egy rendhagyó, szubjektív sétára kerül sor „ZalaegerSzögek és más nézőpontok” címmel. A séta során az Autóbuszállomástól az új Kerámia-, és Color lakóparkokig be lehet majd nézni az ereszek, árkádok alá, a lépcsőfokok közé. De a tükröződéseket, az épületek által rajzolt vonalakat, geometrikus alakzatokat is meg lehet figyelni.
Az ingyenes séták mellett az iroda szervez úgynevezett garantált várostörténeti túrákat is, melyeknek már részvételi díja van. Tuboly Andrea hozzátette: ezeket elsősorban a városba látogató turistáknak szánják, de természetesen helybéliek is válthatnak jegyet az előre meghirdetett időpontokra. Ezek a programok a klasszikus városnéző séta alapjaira fűznek fel különböző témákat. Idén három tematika köré szervezték őket.
Látvány a Horhosok útjáról
A „Zalaegerszeg titkai” című a Deák tér és a Dísz tér közötti néhány száz méteres, ám több száz éves szakaszon kalauzolja az érdeklődőket. A „Templomtoronytól a toronyóráig” túra várostörténeti érdekességekről számol be a címben szereplő „objektumok” kapcsán. A „Régimódi történetek” elnevezésű pedig a múlt anekdotáit meséli el, néhány régi helyszín és személy felidézésével. A cél az, hogy efféle rövid, belvárosi séták keretében ismertessék meg az érdeklődőket a város történetével, vagy annak egy kis szeletével. Annál is inkább, mert a Göcseji Múzeum felújítás alatt áll, oda nem tudnak most menni a turisták. A séták emiatt hiányt pótló céllal is szerveződtek.
A részvételi díj ellenében látogatható túrák az idegenforgalmi szezon idejére koncentrálódnak, ingyenes városi sétákat viszont egészen december közepéig szervez az iroda. Az előző évekhez hasonlóan idén is rá szeretnék majd kicsit hangolni a közönséget a karácsonyi ünnepekre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Sajtótájékoztatót tartott a DK-Momentum szövetség ZalaegerszegenÚtfejlesztés és útjavítás a Vakaros-hegyenMind a 12 zalaegerszegi választókerületben indít képviselőjelöltet az EZEHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraTakarékosság - Kiszámíthatóság éves távlatokbanMegállapodás a ZalaZONE és a Modenai Egyetem Ferrari Tanszéke közöttMegújul a Várkör utca egy szakaszaA 76-os főútra dőlt egy fa a csácsi arborétum közelébenBusz helyett biciklivel! Eltűnt, majd megkerült a kerékpár -
rovatunk hírei
Vonalgyakorlatok - André Zoltán kiállításaMűvészeti gimnazisták év végi kiállításaNémeth János 90 - jubileumi tárlat a hangversenyterembenTóth József festményeiből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor SzínházbanRejtélyek, sorsok, múmiák - kiállítás a MindszentyneumbanVárosi Farsang 2024 - ZalaegerszegKapiller Imre levéltárosnak állítottak emléketEf. Zámbó István Kis életmű - KiállításNőnek lenni akkorSzegedi Katalin illusztrátor kiállítása top 10
Retro majális a zalaegerszegi AlsóerdőnMindig is nagycsaládot tervezettMesehős program a nagyszülők védelmébenAnya csak egy van; várostörténeti sétát szervezett a Tourinform irodaSzomoru Miklós előadása a Zöld Könyvtári Esték sorozat keretébenAz új nyílászárók beépítésénél tart az egykori ruhagyár épületének fejlesztéseÚj szemlélet a 25 éves Bogáncs ÁllatmenhelynélHétfőn reggel két helyszínen is felújítás kezdődik ZalaegerszegenPrószasütő csapatok jelentkezését várják a XXVIII. PrószafesztiválraPolgárőrök nyílt napja Ebergényben